Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Meszesán Mária: Topológia és tropológia elhajlásai, avagy halál és élet retorikája Madarász Márton elmélkedésében

14

Egyháztörténeti Szemle XI/2 (2010)

vegek közül Mihálykó27 elmélkedésében teljesedik ki, mégpedig a temetőt mint az újjászületés, az új élet kezdetének helyét bemutató részben. Ha a terminológiát tekintjük, Madarász nem tudja levetkőzni a haláltól való félelem, illetve az istenfélelem szorongatását. A hívőket nem egy helyütt Istent félőknek nevezi. „Mert a halál az Istent félőknek minden ő nyavalyájoknak vége és határa; kezdete pedig az örökkévaló jó szerencsés állapattyoknak és boldogságoknak.”

A halál korábban emlegetett leképeződései a kalmár allegóriáját is bővítve olyan toposzokkal egészülnek ki, mint a ’kincs’, a ’gyöngy’ és a ’drágakő’. Szentgyörgyi nyolcadik elmélkedésében az alábbiak szerint: „halálunk órája [...] ama’ Drága kó, mellyért az okos Kalmár mindenét el-adgya, hogy azt meg-vegye. De kevesen tudgyák ezt a’ Gyöngyöt meg böchülleni”. A halál mint pillanatnyi történés hatványozott formában gyakran a pokoli örökkévalóság mértékét hivatott érzékeltetni. Miután a halál rövid voltáról értekezett, Szentgyörgyi szövege ekként folytatódik: „Nem úgy vagyon Pokolban a’ dolog.” A pokoli kínoztatások mértékéről szóló eszmefuttatást záró mondatban a kárhozati szenvedés azonosul a ’szüntelen meghalás’ képzetével. A pokol tehát folyamatosan ismétlődő halálpillanatok összessége, hosszú halál. Malomfalvaynál is szerepel az analógia: „szüntelen meg-halván soha meg-nem halhatni”.

Madarász elmélkedésének negyedik része az Utolsó ítéletnek meggondolása. A szöveg az olvasóhoz fordulva rögzíti a tételt, mi szerint a halál után az utolsó napon ismét egyesül a testtel a lélek, ekkor következik az elkerülhetetlen ítélet, ahol a Bíró csalhatatlan bölcsességével dönt az örökkévaló sors felől. Majd továbbra is tartva a kapcsolatot a közönséggel egy az éleslátást elősegítő retorikai kérdést fogalmaz meg. „Kicsoda olly nem okos és olly veszettül gonosz, hogy a királya nézvén törvénye-ellen mérészen és fajtalanul merne vétkezni, és valami halál kárhoztatására méltó gonoszságot cselekedni? És mindazáltal azt cse- lekszi az ember, ki az Istennek szine-előt gonoszul mer törvénye ellen vétkezni.” A conciliatioval bevezetett gondolatmenet felszólítással zárul: „Azért szüntelen forogjon elmédben annak a kemény ítéletek órája, melyben többé a bocsánatnak nem lészen semmi helye.”

A sokat emlegetett passzus a legkülönbözőbb egyházi írásokban kerül elő, már a „szüntelen forogjon elmédben” szókapcsolat felidézi a memento mori figyelmeztetését, illetve az aeternitas emlékezetét, amit Meyfart, Pázmány és Malomfalvay művein át számtalan szöveghelyen olvashatunk a korban.28 A fenti idézet az intertextuális szövegalkotás

emlékezete című rész 6. igazsága: „Egy szempillantástól kétféle örökkévalóság függ.”

27 Mihálykó János: Az örök életnek szép és gyönyörűséges nyári idejéről való könyveczke. Bártfa, 1603.

28 „Der überstehet leitlich das Elend der Zeitlichkeit, welcher in seinre Andacht sieht auf die Glori der Ewigkeit.” Meyfart: Das himmlische Jerusalem. Erstes Buch. Vorrede. 1674. 216. p.; „Szüntelen eszedbe forogjon ama mondás: Momentaneum quod delectat, eternum quodcrutiad: A