Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)
2010 / 1. szám - DOKUMENTUM - Lőkös Péter: A barcasági Feketehalom toronygombirata
174 Egyháztörténeti Szemle XI/1 (2010) 1790. január 28-án József császár kiadta azt a dekrétumot, amely szerint az 1784-ben Erdélyben a közigazgatásnak és bíróságoknak általa bevezetett formája megszüntettetett és visszaállíttatott a korábbi állapot. Ezt a dekrétumot március 22-én a szentgyörgyi mezővárosikongregációban tették közzé és május i-jével ismét életbe lépett a régi alkotmány. Február 20-án meghalt II. József császár. Őt II. Lipót, az addigi toszkánai nagyherceg követte a trónon.4° Április 22-én a középső harangon egy nagy repedés keletkezett, éppen amikor először harangoztak a megboldogult császár halálára. Augusztus 20-án sikeresen újra öntötték és szeptember 11-én húzták meg először. A harangöntő mester Andreas Bömches úr volt Brassóból. Ä harangöntő forma három perc alatt tele lett a nagy tisztiszállás udvarán. 1791 júniusában elkezdték a bástyán az eddigi fa folyosót lebontani és helyette egy újat építeni kőből és cseréppel befedni, továbbá egy új szobát építeni a bástyaőr számára, alatta egy fogdával. Június 10-én délután két órakor jégeső esett, ami az őszi vetésben a középső határban és részben az árpában a felső határban nem kis kárt okozott. Augusztus 4-én megköttetett a béke a császáriak és a törökök között. December 11-én este kilenc órakor tűz keletkezett Peter Főit istállójában a Hátsó utcában a Templom köznél, amitől az utca alsó oldalán két, a jobb oldalán pedig hat csűr leégett a szalmával fedett istállókkal és fészerekkel együtt. 1792. március í-én gutaütés következtében meghal II. Lipót császár. Őt fia, II. Ferenc követi a trónon.-*1 Május 7-én kibővítik a temetőt és egy fedett folyosót építenek benne. A körfalat-*2 felosztották a tízesek43 között és egy nap alatt felhúzták. Október 4-én a mezőváros malmait és kocsmáit hat évre haszonbérbe adták a legtöbbet kínálóknak, a haszonbért nagyon magasra srófolták. 1793- január 10-én a francia háború miatt éjjel hét fiatalembert fogtak újoncnak és a városba szállították. Május 31-én az úgynevezett Viertelcher-en, a mezőváros alatt, a len a jégeső miatt némi kárt szenvedett. Június 10-én megkezdték a harangtorony tetejének felújítását. Augusztus 25-én estefelé az itteni orgonista Johann Rosenauer, amikor a toronyba fel akart menni, egy nyíláson át, amelyet a torony padlójába vágtak, hogy azon a födélszékhez szükséges fát felhúzzák, leesik egészen a toronypincéig és egy negyedóra múlva meghal. * 43 4° II. Lipót (1790-1792). 41 II. Ferenc (1792-1835). 42 Ti. az építését. 43 A polgárok tíz fős csoportja (Zehntschaft).