Egyháztörténeti Szemle 11. (2010)

2010 / 1. szám - DOKUMENTUM - Lőkös Péter: A barcasági Feketehalom toronygombirata

172 Egyháztörténeti Szemle Xl/1 (2010) megye főispánjává Halmágyi'« urat iktatták be. E vidék élére, amelyet hat járásra osztottak, helyettesként egy alispánt és egy vidéki bírót állí­tottak. A feketehalmi járás élére (amelyhez Feketehalom, Barcaújfalu, Krizba és Vledény tartozott) egy szolgabírót és egy biztost rendeltek, akiknek állandó székhelye Feketehalomban volt. Ez által a berendezke­dés által a szász nemzet elveszítette ősrégi kiváltságait és előjogait, a helyi tisztviselők elveszítették eddigi tekintélyüket és hatalmukat. 1785. május 1-jén este 9 óra után a Weyer utcában gyújtogatás mi­att nagy tűzvész támadt, amitől porig égett a Weyer és a Piac utca mindkét oldala, a kis sor a piacon, valamint a templom mögötti udva­rok, és hasonlóképpen az istállók és fészerek a rektor és a kántor portá­ján. A szerencsétlenség összesen 97 udvart érintett. Egy sárkányi béres­legényt, aki ezzel kapcsolatban gyanúba keveredett, 7-én letartóztattak és miután bevallotta gaztettét és elismerte, hogy több más helyen is gyújtogatott, a megyei tábla jogerős ítélete alapján augusztus 6-án itt megégették. 1786. november 1-jén e mezőváros házait újra számozták és össze­írták a bennük lakó lelkeket. Számuk 3054-et tett ki. Június 10-én megkezdték a mezővárosban a szántók, mezők, ker­tek és erdők felmérését. Ez a tevékenység sok fáradsággal és nagy költ­séggel járt. Szeptember 11-én a szolgabíró kihirdette a megyei tábla által a ha­tárvitánk ügyében hozott, a mezőváros számára kedvező ítéletet. A másik fél ezután a Tekintetes Guberniumhoz fellebbezett. Október 3-án a mezőváros malmait és kocsmáit haszonbérbe adták a legtöbbet kínálóknak. Október 24-én Feketehalmot pestis sújtotta helynek nyilvánították és lezárták, megtiltották a nyilvános istentiszteletet, az iskolába járást és minden nagy összejövetelt. December 18-án Feketehalmot vesztegzár alá helyezték, miután előtte minden lakost meglátogattak. December 31-én először tartottak ismét vecsernyét, miután meg­kapták az engedélyt a nyilvános istentiszteletekre. 1787. január 20-án feloldották a mezővárost az eddigi zár alól. 19 fertőzöttnek tartott személy közül ez idő alatt 10 halt meg és 9 gyógyult meg. Hogy a lakosoknak ez idő alatt milyen kellemetlenségeket és gyöt­relmeket kellett kiállniuk, azt nem lehet leírni. Július 28-án délben heves jégeső esett, ami a felső határban az őszi vetést ugyan csak a fűrészmalomig, a tavaszi vetést a legalsóbb határ­ban viszont teljesen elverte, kivéve az úgynevezett újhatárt. Október 31-én az itteni lakosokat a fenyegető török háború miatt 4110 porció széna, 150 köböl búza és 244 köböl zab szállítására kötelez­ték. 39 39 Halmágyi István (1719-1785). Több naplót is írt külföldi útjairól, Erdély közállapotairól.

Next

/
Thumbnails
Contents