Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)

2009 / 1. szám - TANULMÁNY - Béres Gyula: A tornai főesperesek, 1273-1776.

44 Egyháztörténeti Szemle X/1 (2009) Mekcze Ferenc 1559. szeptember 16-án lett esztergomi kanonok, szepesi vikárius és tornai főesperes. 1561-ben végiglátogatta a főesperességet, majd java­dalmáról lemondott a protestantizmus elteijedése miatt.81 Bornemissza Gergely 1556-tól Oláh Miklós érsek titkára és esztergomi kanonok lett, majd sasvári főesperes. Megkapta a szentistváni prépostságot is. 1561. au­gusztus 7-én a tornai főesperesség irányításával bízta meg az esztergo­mi érsek. 1561. június 26-án I. Ferdinánd szepesi préposttá nevezte ki, amit Oláh Miklós július 10-én megerősített. Javadalmát eleinte nem tudta elfoglalni a Thurzó család ellenállása miatt. Mivel Szepes vára a családé volt, szerették volna kegyúri jogukat a prépostságra is kiterjesz­teni. Az uralkodó és az érsek nyomására 1563-ban Bornemissza birtok­ba vehette a Szent Antalról nevezett lechnitzi kolostort javadalmaival együtt. Feladatul kapta, hogy az egykori karthauzi kolostort, ami a szerzetesek kicsapongásai miatt elnéptelenedett és kifosztották, újra benépesítse a visszatérő szerzetesekkel, és hogy ő maga is ott éljen. 1565. november 19-én az uralkodó Csanádi püspökké nevezte ki majd 1572. október 27-én váradi püspök lett. A szepesi prépostság vissza­szerzésére saját vagyonából 12 000 forintot fordított. Megkapta a jászói préposti címet is. Az 1583-as évvégén halt meg.82 * Thornai Benedek Esztergomi kanonok. 1565-ben bekövetkezett elhunytáig volt tornai főesperes. Halálát követően 21 éven át, 1586-ig betöltetlen volt a cím.83 Almássy Pál (Eörsi és Kukolyi) Régi nemesi család leszármazottja. Ősei között találjuk I. Szent László király egyik nádorát (Jula) és Kálmán király egyik hadvezérét (Péter). A nagyszombati Szent Istvánról nevezett szeminárium elvégzése után pappá szentelték és káplán lett. Telegdi Miklós pécsi püspök 1581. már­cius 24-én esztergomi kanonokká nevezte ki. 1582. október 5-én sasvári főesperes, szentbenedeki prefektus lett. Kutassy János esztergomi ér­sek 1601-ben a szentistváni prépostságot adományozta neki. Kanonok­ként a Szentháromság-oltár javadalmát is bírta. Eveken át volt eszter­gomi érseki helynök és a hétszemélyes tábla ülnöke. I. Rudolf 1608-ban váci püspökké nevezte ki. II. Mátyás udvari tanácsosa és az 1613-as országgyűlést követően az országhatárok egyik biztosává választották. Egyházmegyéjében kemény kézzel irányította a rekatolizációt. 1623. 81 Nevét Kollányi „Necskei”-nek, az 1838-as rozsnyói schematizmus pedig „Mekcze”-nek írja. Kollányi, 1900.164. p.; SR. 1838. 94. p.; Juhász, 2002. 29. p. 82 Kollányi, 1900.160-161. p. 83 Kollányi, 1900.176. p.

Next

/
Thumbnails
Contents