Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Fekete Csaba: "még a fészekből leeső verébfiókára is": Adalék a Losonczi András-féle imádságok (1660-1662) hátteréhez és forrásaihoz
88 Egyháztörténeti Szemle X/4 (2009) aránt imádkozható nap kezdetén és végén. Ebből való a Losonczi-féle [I]. imádságnak a föntebb idézett kiegészítése. így — a korábban tisztázottak után — újabb tételnek nevezhetjük meg a nyomtatott könyvbeli előfordulását. A dunántúli dunamelléki ágendához csatoltak között szintén megvan a Losonczi-féle gyűjtemény [V], és [*V*].3 számú könyörgése, méghozzá ugyanebben a sorrendben. Ezzel ismét bebizonyosodott, hogy tévesen ékelte be az első imádságba a másodikat egyik korábbi (bizonynyal kéziratos) forrás, amely nyomán Losonczi másolata készült. Az [*V*] jelöléssel megkülönböztetett kéziratos könyörgés nyomtatásban két bekezdésre tagolódik. Losonczi kéziratában nincs az első bekezdés végén ámen. Nyomtatásban van. Ezért ez a tétel rövidített alakban is használatos volt, hisz a nyomtatott forrás az élő gyakorlat szerint tükrözheti az alternatív megoldást. A kéziratos gyűjteménynél két évtizeddel korábbi nyomtatott előzmény egyben értékelési támpont. Már (jóval) korábban beleépült a szertartásba az, amit Losonczi választott. Dunántúlon Dunamelléken és másutt is, mert a váradi nyomtatvány mindkét magyar hazát képviseli. Ezen túl, ha a Losonczi-féle könyörgések gyűjteményének tíz tételéből hat nyomtatott könyvekben is terjedt, akkor elég nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy nem saját önálló szerzeménye a fennmaradó négy imádság sem. Azaz nem szerzőként, hanem a hagyományos imádságok alkalmazójaként és kéziratban való továbbörökítőjeként tisztelhetjük Losonczi András debreceni diákot. Néhány megjegyzést érdemel a nyomtatott forrás, a dunántúli dunamelléki ágenda is, amelyhez az imádságok sorozatát csatolták. A címlap elsorolja a szertartásokat, amelyeknek rendje a kiadványban található, és hozzáfűzi: Melly mellé adattattak reggeli és estvéli szokot Könyörgések-is, az Ecclesiának közönséges hasznára. Közérdekű cselekmény (leiturgia), közösségi haszonra végzett istenes tennivaló a könyörgés. E hagyományosan örökített imádságoknak meglehetősen nagy múltja volt és széles körű ismertsége. Kedveltségük is sokkalta nagyobb volt hajdan. Idős lelkészek, sőt egykori református iskolákban végzett tanárok, jogászok, orvosok, akik a 20. század közepén még vállaltak legációs szolgálatot diákként, amíg ezt nem tiltották meg, mostanság is emlegetik, hogy helyenként a szokott liturgián, az imádságok szövegén sem volt módjuk változtatásra. Esetleg néhol kiegészítésére. A gyülekezet templomos része hallásból megtanulta a könyörgéseket is, tehát félhangosan mondta és elvárta, hogy éppen úgy változtatás nélkül hangozzanak el, mint a Miatyánk. Ez a beidegzés visszanyúlik a reformáció kezdetére, amikor a kollekták használata a protestáns egyházakban általános volt, és sokáig az is maradt. A Vizso- lyi Biblia megjelenése után jó másfél évszázadig még sok prédikátor használta az Evangéliumok és Epistolák valamelyik magyar (sőt latin) 3 3 Vö. Fekete Csaba: Fogadott fiúságra elpecsételtél. In: Egyháztörténeti Szemle, 2008. 4. sz. 73—84. p.
