Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)

2009 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Busku Anita Andrea: Lonovics József a jozefinizmusról és az 1855. évi konkordátumról Európában

90

Egyháztörténeti Szemle X/3 (2009)

núl eltűnt”.»8 Leginkább azzal magyarázza a főpap a rendkívüli veszteséget, hogy tekintélyt provokáló rendeletéi a pápák bizalmát, s ezáltal pont a császári tekintélyt ásták alá.39 Konkrétan azonban nem tudja vagy akarja bizonyítani, miért vagy hogyan vált kárára az uralkodónak, illetőleg országának ezen irányzat követése.

A jozefinizmust eleve bukásra ítéltetettnek láttatja, például úgy véli, „kezdet óta magában hordta az enyészet magvát”.* 39 40 A sors szerepe több helyen is felbukkan, a romlás virágaként magában hordozva a szükségszerűséget. Például II. József személyének jellemzése során, akinek elismerte tehetségét, ugyanakkor hangsúlyozta „nem szerencsés” voltát (ld. alább), sőt a jozefinizmust sem aposztrofálja másként, mint „szerencsétlen rendszer”-t.41 42 * 44 Vagyis aki és ami Isten és ez által az egyház ellen cselekszik, eleve bukásra ítéltetett, így csupán idő kérdése kudarcának megvalósulása.

Különböző mértékben vagy szempontból, de végül is minden esetlegesen érintett Habsburg uralkodót felment. A rendszer „életbe léptetésére czélzó egyes kísérletek Mária Therézia vallásosságán s erélyes voltán meghiúsultak”,42 II. József viszont „minden jeles tulajdoni mellett sem volt szerencsés fejedelem”« A konkordátum kapcsán ugyancsak felmenti az egyébként elmarasztalt uralkodót: „minden tévedései s balfogásai mellett istenfélő keresztény, fáradhatatlan s népei boldogítá- sáért minden áldozatra kész fejedelem volt, ki az egyház ellen irányzott fonák intézkedéseiben is csak annak javát kereste”« H. Lipót két évét nem tartja érdemlegesnek a tárgyalásra „rövid uralkodása miatt”.45 I. Ferencet viszont az „istenfélő fejedelem”-ként írja le,46 47 aki „főbb vonásaiban ugyan föntartotta” a jozefinizmus rendszerét, de „sok határozatit visszavonta vagy enyitőleg módosította,”47 sőt a „haldokló ájtatos császár végső kivánata”48 a régi-új egyházpolitikai irány megvalósítása volt. V. Ferdinánd pedig olvasatában a ,jó császár”, aki „mind saját buzgalma sugallatának mind XVI. Gergely sürgetésének engedve, ismét

38 LONOVICS, 1851. 23. p.

39 LONOVICS, 1851. 29. p.

40 Lonovics, 1851. 32. p. Már az előszóban megfogalmazta ugyanezt: „enyészetéhez közelít.” Lonovics, 1851. V. p.

4» Lonovics, 1851. 25. p.

42 Lonovics, 1851. 14. p. Pedig már a császárnő rálépett az abszolutista útra, Kaunitz tanácsait követve. „Theresianizmus” néven később önállóan is interpretálták sajátos politikai gyakorlatát, amellyel „az osztrák államegyház alapjait vetette meg, és valamennyi jogot »circa sacra« magának követelt”. Ld. Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve. Bp., 2001. (Szent István Kézikönyvek, 5.) (továbbiakban: Adriányi, 2001.) 338. p.

48 Lonovics, 1851. 23. p.

44 Lonovics, 1855.4V. f.

45 Lonovics, 1851.32. p.

46 Lonovics, 1851.33. p.

47 Lonovics, 1851.32. p.

48 Lonovics, 1851. 33. p.