Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)

2009 / 3. szám - TANULMÁNY - Gyulai Éva: A jezsuiták sárospataki Agonia-kongregációja a 17. században

16 Egyháztörténeti Szemle X/3 (2009) zsuiták sem tudtak megfelelő módon ünnepükre készülődni, 1697. júli­us í-én ugyanis a felkelők elfogták őket, s végül a refektóriumot jelölték ki nekik áristomnak. Másnap, a Mária vizitációjára emlékező Sarlós Boldogasszony napján, amelyen eredetileg a fejedelmi pár is tervezte megjelenni, a fogva tartók megengedték, hogy Páter Landovics superior a szent ostyát kihozhassa a templomi ciboriumból, sőt az istentisztelet kellékeihez is hozzájutottak, így a superior a kolostor folyosóján mond­ta el az ünnepi misét a Diarium tanúsága szerinti0 A hegyaljai felkelés a Rákóczi családot hosszú időre távol tartotta a pataki várkastélytól, így 1698-ban Sárospatak katonai parancsnoka, Attimis grófs1 és hadnagya, valamint az altábornagy zászlótartója volt a jezsuita rendház vendége Passió-vasárnapon.s2 A Rákócziak mint kegyurak és a pataki jezsuiták kapcsolatát az Agonia-kongregációba való belépésen, illetve a jezsuita istentisztelete­ken, ájtatosságokon való részvételen túl egy fontos családi esemény még erősebbre fűzte, a fejedelem ugyanis 1699-ben, élete egyik legtra­gikusabb szakaszában azt a kényes feladatot bízta a pataki páterekre, hogy temessék el négyéves kisfiát. A Kistapolcsányban 1696. május 28- án világra jött kis Lipót József halálának körülményei csupán Rákóczi vallomásaiból ismeretesek, aki nem mondja meg a pontos időpontot, csak azt, 4 éves kora körül a híres lőcsei orvos, Spillenberg gyógykeze­lése alatt lobbant el kis élete.53 Bár Rákóczi nem említi kisfia halálának dátumát, sőt sokkal később írt Vallomásaiban már születésének idő­pontjára sem emlékszik, a történeti munkák, genealógiák egyöntetűen 1700-ra, 1700 első hónapjaira teszik Rákóczi Lipót halálát, hiszen a 4. életévét 1700-ban töltötte volna be. A sárospataki jezsuiták Naplója azonban világossá teszi, hogy a halál még 1699 őszén bekövetkezett.54 1699-ben Rákóczi kétszer is megjelenik a jezsuiták istentiszteletén Patakon, először július elején, Sarlós Boldogasszony ünnepén, majd szeptemberben Kisasszony napján, az Évkönyv azonban Charlotte Amália jelenlétét nem említi .55 A sárospataki jezsuiták másik írásos * 53 54 s° Visegrádi János: Az 1697-i parasztmozgalom lefolyása Sárospatakon. IV. In: Adalékok Zemplénvármegye történetéhez, XVI. Sátoraljaújhely, 1911. 165-169. p., 165-166. p. 51 Andreas Viktor Attemps v. Attimis zu Pezenstein gróf (1638-1715) császári kamarás. s2 „Dominica Passionis. Festum tutelare Congregationis Agoniae Christi. Sacrum cantatum et concio. Pransi sunt in Residentia illustrissimus comes dominus Attimis commendans loci et eius Laidenantius, iten vexillifer domini vicecolonelli Roth. Hora tertia Litaniae.” EK K. Ab 96. f. 25. (Diarium 1.1698. márc. 16.) 53 Rákóczi, 1977.122. p. 54 Gyulai, 2008. 322-326. p. ss „In festo Beatae Virginis Visitantis et Natae Reginae celsissimus princeps Franciscus Rákóczi ex Szerencs appulit Patakinum ad devotionem peragandam, qui non tantum interfuit concione et Sacro cantato, sed etiam praemissa confessione cum magna populi aedificatione sub sacro cantato

Next

/
Thumbnails
Contents