Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)

2009 / 3. szám - TANULMÁNY - Gyulai Éva: A jezsuiták sárospataki Agonia-kongregációja a 17. században

A jezsuiták sárospataki Agonia-kongregációja a 17. században II. 9 úrnőjükkel és urukkal együtt a passió-misztérium ájtatosságait gyakor­ló vallásos társulatba. Érdekes, hogy Nagysároshoz, a Rákóczi házaspár kedvenc tartóz­kodási helyéhez közeli Eperjes jezsuitái éppen ebben az időszakban határozzák el végre, hogy több más jezsuita társház és kollégium példá­ján ők is megalapítják az Agóniát. Az eperjesi jezsuita évkönyv 1696. évi bejegyzése szerint hosszas elhatározás után ebben az évben kapták meg Rómától a búcsúengedélyt, s a Passsió-vasárnapon ünnepélyes misével és misztériumjátékkal megindult Társulatba rögtön 200 tag lépett be.28 29 Amikor 1707-ben az eperjesi jezsuiták is kénytelenek elhagyni váro­sukat és a kuruc állam fennhatósága alatti országrészt, az Agonia Tár­sulat anyakönyvét és paramentumait a helyi ferenceseknél teszik le, az ekkor készült leltár szerint a díszes, ezüsttel borított albumon kívül van egy ezüst feszületük, a keresztfa lábánál a Fájdalmas Szűz ábrázolásá­val, őrzik a passió 8 eszközét (vagyis az „arma Christi”-t), egy fekete zászlót, lila színű hímzett keresztekkel díszített miseruhákat, valamint egy nagy oltárkeresztet ugyancsak Szűz Mária-plasztikával, amely a Társulat oltárán állt.2« A sárospataki Agonia Társulat a várkatonaság lelkigondozásában is szerepet játszott, 1696-ban a nem sokkal korábban áttért Kaspar Wohlmut pataki városparancsnok költségén ékesítették fel és aranyoz­ták be a Haldokló Krisztus Társulat oltárát. Ugyanekkor Klobusiczky Ferenc jóvoltából a korábban emelt Xavéri Szent Ferenc-oltárt is be- aranyozták.3° 28 „Illud specialius notandum, quod plurium annorum decursum de instituenda congregatione Agoniae Sanctae cogitatum, hoc anno habita superiorum facultate et impetratis Roma indulgentiis effectuatum sit, eo successu, ut ad eandem inchoandam statim necessaria a patrono quopiam sunt suppedita, et sub ipsum initium prope 200 personae adscriptae. Praemissis igitur saepius repetitis promulgationibus in et citra civitate ipsa Dominica Passionis, quae erat 8a Aprilis initium congregationi datum in sacro sollemni, concionibus et exhortationibus pomeridianis, ac actione comica praesentibus facile hominibus actionis thema fuit Christus Passus [...] Curatum et erectum est statim in templo nostro altare fabrilis opere cum imagine Crucifixi et B. V. una Dolorosae, picta una, altera sculpta. Item 8 congregationes insignia 24 imperialibus curata.” EK Kézirattár Ab 90. (Historia res. Eperjes. S. J.) f. 6. (1696) 29 „Specificatio rerum et pecuniae Residentiae Eperjesiensis Societatis JESU, quae ibidem relictae sunt 14. Febr. 1707. [...] Res Congregationis Agoniae relictae sunt in templo PP Minoritarum, commendatae tamen Statui Catholico et senatoribus et tribuno plebis. Est liber seu matricula argento ornata parva. Crucifixus argenteus cum lamella V. V. Dolorosae. Insignia 8 passionis. Vexillum nigrum, casulae violaceae cum cruce variegata. Crucifixus magnus cum statua B. V. ex altari Congragationis.” Magyar Or­szágos Levéltár. E 152. (= Acta Jesuitica. Resid. Eperjes.) Fase. 3. N° 26. 3° „Pro devotione autem fidelium et allectione, conversioneque infidelium augenda, exornatio domus Dei videbatur esse valde necessaria. Utpote templi, et militari fumo et ob antiquitatem, tam ob stellicitia(?) perrepentia,

Next

/
Thumbnails
Contents