Egyháztörténeti Szemle 10. (2009)
2009 / 1. szám - A KATEDRÁRÓL - Erdődy Gábor: A belga liberális-katolikus unionizmus (1825-1848)
106 Egyháztörténeti Szemle X/l (2009) amelyet egyelőre elfedett és áthidalt a közös érdekek hálója, biztosítva katolikusok és liberálisok együttes fellépését a függetlenség és a szabadság kivívása érdekében. A Belgiumban kibontakozó gyakorlat filozófiai igényű megalapozásával Lamennais forradalmi áttörést idézett elő a katolikusok gondolkodásában. A liberális katolicizmus a kor kihívásaira reagálva keresett átfogó választ az amerikai és a francia forradalom demokratikus törekvéseire, a szekularizáció agresszív terjeszkedésére, valamint a meginduló ipari forradalom szociális ellentmondásaira. Olyan új elméletként fogalmazódott meg, amely nem törekedett a hitélet tanainak liberalizálására, s a dogmákat feltétel nélküli azonosulással elfogadta. Célját mindenekelőtt az egyház új, a polgári társadalomhoz alkalmazkodó, s azt jobbító orientációjának megteremtésében határozta meg. Képviselői a történelmi fejlődés általuk megtalálni vélt lényegének felismeréséből fakadó új társadalomelmélet megalkotására törekedtek. Magatartásukat meghatározó módon motiválta az a személyesen megélt tapasztalat, miszerint defenzív magatartása következtében a katolicizmus befolyása visszaszorult, az egyház a társadalom és a politika perifériájára kényszerült, és képtelennek bizonyult az új világ érdemi alakítására. Hangsúlyozták, miszerint a liberalizmus és az antiklerikalizmus helytelen történelmi beidegződésként érvényesülő egybekapcsolása indokolatlan, az egyházi hitelvek a liberális politikai elvekkel összeegyeztethetők. Ezt a felismerést fogalmazta meg vallomásában Henri Dominique Lacordaire biográfusa, Théophil Foisset: „Én mindenekelőtt katolikus voltam és az is maradtam, a fogalom teljes értelmében. De minthogy őszintén liberális voltam, úgy hittem, hogy akkor szolgálhatom jobban az egyházat, ha hű maradok szabadság eszményemhez.” A liberális katolicizmus képviselői kitartó fáradozásainak is köszönhető volt az a történelmi jelentőségű fordulat, melynek keretében a felhalmozódott kölcsönös félelmek és fenntartások, valamint az ezzel járó bizalmatlanság a katolikusok és a liberálisok körében sokat oldódott. 1829-ben, közös akciókban követelték a szabad sajtót, az egyházi iskolák működése és a szabad nyelvhasználat jogát. A kibontakozó ellenzéki offenzíva az uralkodót válaszlépésekre késztette, 1829. december 11-én küldött üzenetében Vilmos azonban minden reformot elutasított. Megindult a politikusok letartóztatása, ám az akció bumerángként ütött vissza. Különösen nagy visszhangot keltett Louis de Potter esete. A 18 havi szabadságmegvonásra ítélt radikális-liberális költő bevonulása a börtönbe győzelmi menetté változott, majd a fogdában megírta a közvélemény gondolkodását alapvetően befolyásoló, a de Gerlache és Devaux által meghirdetett értékrendet kiteljesítő „Union des catholiques et des libéraux dans les Pays-Bas” című történelmi jelentőségű munkáját. A kormány nem volt képes kézben tartani a folyamatokat és fellépésével szinte kikényszeríttette a törést. Valóságos forradalmi helyzet alakult ki, miközben a gazdasági-társadalmi modernizáció előrehaladása távolról sem determinálta annak bekövetkezését. Vilmos kurzusa
