Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)

2008 / 4. szám - DISPUTA - Fazekas Csaba: Prohászka Ottokár zsidóellenességéről

154

Egyháztörténeti Szemle IX/4 (2008)

zsidókérdésben képviselt álláspontját, feltehetjük a kérdést, hogy miért gondolta volna meg magát. Legalábbis nem logikus a feltételezés, hogy a magyar társadalom holokausztot kísérő' általános apátiája közben épp ő lett volna, aki valamiféle radikális ellenállás élére áll, s ebbó'l a szempontból lényegtelen érv, hogy a nyilasok joggal hivatkoztak-e rá vagy kiragadták-e mondatait korábbi írásainak szövegkörnyezetéből. (Más szempontból persze egyáltalán nem lényegtelen, hogy miért épp őt akarta és tudta az 1940-es évek — illetve az 1990-es évek... — szélső- jobboldala szellemi irányítói között feltüntetni, miért az ő idézeteiből akart és tudott önigazoló brosúrákat szerkeszteni.) Reflektálva kollégám észrevételére, hogy Sámuel Colt visel-e - nyilván közvetett - felelősséget azért, hogy mire használták később találmányát, megjegyzem, hogy e párhuzam alapján akkor azért Prohászka mégiscsak az antiszemitizmus „feltalálói” közé tartozott, másrészt nem igazán ez a kérdés, hanem az, hogy milyen célok vezették a „szabadalmaztatáskor”. Prohászka esetében a politikai motiváció egyértelműen a zsidóság visszaszorítása, kirekesztése bizonyos társadalmi folyamatokból, ami antiszemitizmusnak nevezhető és nevezendő, bármennyire viszolyogjunk is e negatív töltetű minősítéstől.

Egyébként sem tekinthetünk el Prohászka életművének csak önmagában való vizsgálatától. Vagyis 1890-es évekbeli illetve 1920-as évekbeli nézeteit akkor is antiszemitizmusként kell leírnunk, ha a harmincas évek végén nem alkotott volna a magyar parlament zsidótörvényeket, és 1944-ben nem következett volna be a teljes jogfosztás után a holokauszt. Félő továbbá, hogy Prohászka nézeteinek teljes rehabilitációja, zsidósággal kapcsolatos álláspontjának kritikátlan elfogadása egy folyamatot indíthat el: ha ugyanis ő egyáltalán nem volt antiszemita, akkor a Horthy-korszak közéletében alig találnánk ilyet.

szeretet. Ez nem antiszemitizmus. Ez kereszténység és magyarság.” Gacs János: Nemzeti megújhodás Széchenyi szellemében. Sopron, 1938. 5. p. Távolról sem ő volt az egyetlen, a kereszténységet a szélsőjobboldali radikalizmussal (éles antiszemitizmussal) vegyítő katolikus egyházi személyiség, akinek Prohászka volt a példaképe a „zsidókérdésben”, ld. pl.: „ezért kell a zsidóknak a közeljövőben szörnyen megbűnhődni, bárhova is menekülnek Isten igazságot tevő keze elől, vagy eleve megtérniök. Hogy mily hasonlóan gondolkozott e téren - a nemcsak teológiai és filozófiai tudással, hanem a Szentlélek világosságával is rendelkező - Prohászka püspökünk, igazolja eme pár idézete [...]” Rock Gyula: Az Antikrisztus és Hamispróféta. Dombóvár, 1940. stb.