Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 4. szám - DISPUTA - Fazekas Csaba: Prohászka Ottokár zsidóellenességéről
134 Egyháztörténeti Szemle IX/4 (2008) se pedig nem véletlenül kerül az „asztalra”, hiszen Prohászka vonatkozó szövegei nemcsak terjedelmesek (jelezve, hogy a püspök számára is kiemelten fontos volt mindez), hanem vitathatóak is. (Ellentétben másokkal: aligha van olyan kutató, aki vitatná például szociális érzékenységét, filozófiai műveltségét vagy épp püspökként kifejtett munkabírását.) Nem véletlen, hogy a katolikus egyháztörténetírás ennyi energiát szán Prohászka antiszemitizmusának tagadására, mert a példaképjelleg automatikusan sérül, esetleg szerte is foszlik a nagy formátumú és az utókor szemében is vállalható főpapokban talán szűkölködő 20. századi magyar katolicizmus számára. Aligha a történészek tehetnek arról, hogy Prohászka emlékezetéhez hozzátapadtak a zsidósággal kapcsolatos állásfoglalásai, ebben sokkal nagyobb szerepe van az ő saját tevékenységének, mint az utókor elfogult interpretációinak. Ne feledjük, a katolikus egyházon kívül Prohászka elsősorban mint politikai személyiség jelenik meg, aki programjában fajsúlyos helyen foglalkozott a kérdéssel. Nem csupán pap (főpap), hanem közéleti személyiség (politikus) is volt, vezető politikai személyiségként illetve politikai ideológusként történt fellépése tudatosan vállalt szerep — ennek megfelelően kell kezelnie a történettudománynak is. A közvélemény-formálás dicsősége amúgy csak ritkán adatik meg a történésznek, a leegyszerűsítésre való hajlandóság pedig nemcsak Prohászka antiszemitizmusának elfogadóit, hanem ellenzőit is jellemezheti. (Gondoljunk csak arra, hogy a püspököt politikai előfutárnak tekintő jobboldal nagyszámú híve körében a prohászkai tanítással való azonosulás igénye sem feltétlenül a forráskritika fegyvertárával felvértezett kutatómunka gyümölcse.) Leegyszerűsítő és lekicsinylő az a cáfolat, amely azt mondja, hogy aki Prohászkát antiszemitának állítja, 1. nem ismeri munkásságát, 2. valamiféle agymosás öntudatlan áldozata. Zsidóellenesnek épp úgy és épp azért tarthatjuk, mert felelősen átolvassuk vonatkozó szövegeit, megismerjük a befogadó közeget és az abban kifejtett hatását. Ami a historiográfiát illeti, az 1945 utáni, sokszor bornírt („vulgármarxista”) bemutatások száma önmagában nem jelentős,2 ráadásul ezek hatása megjelenésük idején is finoman szólva viszonylagos volt, mára pedig egész biztosan nem beszélhetünk ilyesmiről. Vagyis akik Prohászkát antiszemita politikusként írják le, ma már biztosan 2 Ld. pl. Balázs Béla: A klerikális reakció a Horthy-fasizmus támasza I. (1919-1930) Bp., 1953. 268-271. p.; Matus János: Vallási nézetek a háborúról. Prohászka Ottokár tanításaiban. In: Természet és Társadalom, 1954- 5- sz. 285-287. p.; Balogh Elemér: Prohászka Ottokár és a tudomány. In: Természet és Tcirsadalom, 1955. 11. sz. 676-679. p.; Kéri Elemér: Régi eszmék „modern” köpenyben. Prohászka Ottokár társadalomszemléletéró'l. In: Világosság, 1963. 3. sz. 179-183. p. Megjegyzem, még a kommunista ideológusok között is akadt, aki ezeknél (igaz, korábban és viszonylagosan) körültekintó'bben fogalmazott. Ld. pl. Révai József: Még egyszer a magyar katolicizmusról. (1938) In: Uő: Válogatott történelmi írások. II. köt. Bp., 1966. 248-255. p., 250. p.
