Egyháztörténeti Szemle 9. (2008)
2008 / 3. szám - TANULMÁNY - Fekete Csaba: Adalék a Lilium humilitatis elterjedéséhez
i8 Egyháztörténeti Szemle IX/3 (2008) vissza. A címlap teljes hiányának meggondolkodtató ténye mégsem zárja ki teljesen azt a lehetó'séget, hogy közvetve vagy közvetlenül nyomtatott kiadás volt a forrás. Arra mindenesetre nem szolgáltat fogózót, hogy a kiadások összefüggésének lehetséges stemmái közül melyiket valószínűsítsük. A szerző' nevének és a címnek a hiányból azonban adódik egy olyan következtetés is, hogy ha mégis nyomtatott forrást követtek, akkor - többek között - a címhez fűződó' mártirológiai értelmezést nem tekintették olyannak, mint ahogyan azt napjainkban hangoztatja az irodalomtudomány. Gyakorlati (szertartási és gyülekezeti) használhatóságra tekintettek főként. Ebben a vigasztalás, megerősítés és buzdítás szolgálata elsőrendű. Annál inkább sarkall bennünket ez a hiány arra, hogy sokkal több figyelmet fordítsunk az úzusra, a gyakorlati alkalmazásra, korabeli szertartási és kegyességi beágyazódásra, a hatás huzamosságára. A szöveg szakaszokra való tagolásában van némi eltérés. Például az I. imádság megszólító kezdőrésze után új bekezdés a bűnvalló szakasz (113): Megvalljuk... Ugyanebben az imádságban a lezárás (115) is külön bekezdés: Hallgass meg minket... A III. imádságban is van még egy bekezdés (117) a következő szavaktól: Ugyanis midőn te nagy Isten... Vagy például a XVI. imádságban is új bekezdés eleje a Felmagasztaltad Isten a mi ellenséginknek... (140), illetve az Oh Uram, meddiglen... (141). A III. imádság utolsó bekezdése (Nevezet szerént, 118) viszont folyamatosan következik, pedig itt a nyomtatásban új bekezdés van. A hangos elmondást, a tudatosan felépített imádság szerkezeti összefüggéseit láthatóan nem hangsúlyozta a bekezdésekre tördelés. Nagyjából a bűnvallás és a kérések, valamint a befejezés vagy a bevezető magasztalás különül el, de nem kivétel nélkül mindenütt. Az ilyen és hasonló eltérésekből azonban csak erős túlzással juthatnánk lényegi következtetésekre. Ezért valamennyi apró eltérés számbavétele öncélú volna. A helyesírás és az interpunkció is mindvégig mutat változásokat, ingadozást a nyomtatott kiadásokhoz képest, de ebből sem következik az, hogy ez az ismeretlen első kiadásban is ugyanígy volt. A másolók helyesírása állandóan saját szokásuk szerint módosul, nem egységesen, ez is természetes. Ha nem tudjuk, hogy mihez viszonyítsunk, akkor ennek aprólékos regisztrálásával sem jutunk előbbre. A szöveg zömében szó szerint egyezik a kritikai kiadással. Kézírásos másolás során persze mindig adódhat elvé- tés, félreértés, önkényes megoldás. Ezek sehol nem érintenek hosszabb szövegrészeket, sem gyökeresen eltérő forrásra nem mutatnak.
