Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mercs István: A prédikáció műfajának "klasszicizálódása". Pázmány Péter, Csúzy Zsigmond és Török Damaszcén prédikációiról
Mercs István: A prédikáció műfajának „klasszicizálódása’ 97 kapcsán az igehirdető a purgatorium tanáról értekezik, mely a felekezetek közt fennálló dogmatikai eltéréseknek egyik lényegi kérdése. A bevezetést a hitszónok meghökkentő megállapításra hegyezi ki, miszerint abban semmi meglepő nincs, hogy Krisztus képes a holtat az élők sorába visszahozni. A kérdés tehát nem az, hogy ez megtörténhetett-e, hanem hogy hol volt addig a lélek, míg vissza nem tért. A mennyországba be nem mehetett. Ha viszont a limbuszban volt, akkor nagy kárt szenvedett az ifjú, mert a világ nyomorúságától már megmenekült, s már csak idő kérdése lett volna az üdvözülés. A pokol, mint a lélek lehetséges ideiglenes tartózkodási helye azért zárható ki, mert onnan nincs szabadulás. Ebből logikusan következik, hogy „valami közép állapotban kellett néki lenni”. Az értelemre ható, invenciózus következtetés még nem hordoz magában annyi újdonságot, ami megkülönböztetett figyelmet érdemelne. A hitszónoklat tárgya, a purgatorium léte sem jelent különösebben váratlan témát. Annál inkább szokatlan, ahogy az ügy védelmében argumentál. „De itt azt mondgya egy ellenkező ember: tudom hová tzéloz az illyen beszéd. Ez arra tzéloz hogy elhidgyék az emberek a menyországon, és poklon kivűl egy közép hellynek létét, mellyben némelly lelkek egy ideig tartatnak. Vagyis világosabban, hogy vagyon a Katolikusoktól tartani szokott tisztulásnak hellye, melly purgatoriumnak neveztetik.” (T.D.IV/45.) A protestánsoknak „ellenkező ember” megnevezésében talán nem ok nélkül tételezhetjük fel a minorita rend hazai apostolának, Kelemen Didáknak örökségét. Az idézett részlet retorikailag fontos mozzanatot rejt magában. A minorita prédikátor az anticipádó pragmatikai alakzatával élve elébe vág az ellenfél lehetséges ellenérveinek, elhárítja azokat. Ez előlegezi meg számára, hogy a képviselt ügy szempontjából a legmegfelelőbb statust vehesse fel. A következőkben az egri szerzetes azt fejtegeti, hogy mi bírta őt szólásra, s a princípium közhelyei közül a megbízatás toposza mögé helyezkedik.33 „Mert megvallom, fájdalommal hallom sokaknak szabad szájból eredett illyen beszédét, hogy a másvilágon való tisztulásnak hellyét tsak a papok gondolták ki azért, hogy a hívektől a megholtakért való imádságért, s áldozatokért gazdagulhassanak. Ah Keresztények! nem vagyunk mi bálványok papjai, hogy hitegessük, tsallyuk a népet, annak hitelére vinni amit eleitől fogva nem hitt az Anyaszentegyház.” (T.D.IY/45-46.) Az ilyen típusú bevezetést a benevolentia, azaz a befogadó jóakaratának megszerzésére törekvő prindpiumók közé sorolhatjuk. A Szabó G. Zoltán — Szörényi László szerzőpáros által jegyzett rövid retorikaelméleti áttekintés felhívja a figyelmet arra, hogy ez a fajta exordium szoros kapcsolatban * “ AdamikTamás-A.JÁSZÓ Anna-AcelPETRA: Retorika. Bp., 2004. 377. p.
