Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Magnani, Eliana: Szerzetesi és hatalmi hálózatok. Saint-Gilles du Gard: Languedoc-tól Magyarországig (9. század - 13. század eleje)
56 Egyháztörténeti Szemle VIII/1 (2007) egyikén Apt-ot is útba ejtette Saint-Gilles után, és valószínűleg 1096. augusztus 5-én felszentelte a szerzetesek által újjáépített Saint-Eusébe egyházat, valamint az apátságot a Szentszék oltalmába vette, és megadományozta a libertas rotnana-vAP Somogyvár, amelynek helyzetében, úgy tűnik, a 12. század végén változás állt be, 1210-ben közvetlen pápai oltalom alá került.69 70 1175-ben III. Sándor pápa révén Saint-Gilles újabb két monostort kapcsolhatott magához az arles-i egyházmegyében. Az egyik a tor-i Szent- háromság, amelyet nem sokkal korábban alapítottak canargue-i laikusok, a másik Saint-Gervais de Fos apátsága volt, amelynek eredete a 10. századra nyúlik vissza. A Szentháromság apátság esetében az új közösség apátját a saint-gilles-i fogadalmas szerzetesek közül kellett kiválasztani.71 Saint- Gervais esetében — amely összetűzésbe került Cluny-vel és az arles-i érsekkel — a monostort Saint-Gilles-nek kellett megreformálnia. Ennek köszönhetően 1179-ben a Saint Gervais szerzetesei Saint Gilles dékánját választották meg apátjukká.72 Az a szokás, hogy az alárendelt intézmények apátjait a saint-gilles-i konvent méltóságviselői közül választották ki, úgy tűnik, általános gyakorlattá vált a hálózaton belül. A 13. században a Saint-Eusébe de Saignon apátjai is a saint-gilles-i kerengő falai közül kerültek ki.73 Azzal, hogy Saint-Gilles a saját szerzetesei az alárendelt intézmények élére helyezte, azt a fajta kapcsolatrendszert honosította meg, amely egykor a Cluny-vel fennálló viszonyát jellemezte. A saint-gilles-i hálózat kebelén belül a 12. században a korszakban a régi bencés kongregációkon belül gyakorta előforduló jelenséggel találkozunk: az apáti hatalom megkérdőjelezésével. Ezek a „krízisek” általában véve jelentős változásokat jelentenek a hálózatok szerkezetében (központosítás a generális káptalan intézményének meghonosításával, az ellenőrzési rendszer kiépítését a rendszeres vizitációk révén). A hogy a gregorián reform nyomán a pápai hatalom az egész Egyház számára mértékadóvá vált,74 ugyanúgy a pápaság volt a lelke ezeknek a ciszterci modellből táp69 A felszentelést említi IV. Anasztáz bullája (BNH, nouv. acq. fran<;. 22041, p. 494-497). 70 KISS, 1999. 71 BSG 62 (1175. május 13.), 65 (1176. június 21). 72 BSG 63 (1175. május 13.), 66, 69 (1179. június 12.), stb. A Saint-Gervais körüli hosszú és összetett konfliktusra ld. MAGNANI SOARES-CHRISTEN, 1999. 347-358. p. 73 A 13. századi források (BNF, Collection Languedoc, Bénédictins, vol. 41, A* 104-105) elemzése felszínre hozott egy olyan, tartalmában nem ismert vitát, amely Saint-Eusébe és Saint-Gilles apátjai között alakult ki 1245-ben. 1268-ban, 1271-ben és 1275-ben a saint-eusébe-i apátot Saint-Gilles méltóságyiselói közül választották a két konvent közös gyűlését, az új apátot a saint-gilles-i apát erősítette meg. Ez a gyakorlat, úgy tűnik, 1329-ig érvényben volt, amikor Saint-Eusébe szerzetesei maguk közül választották meg apátjukat, anélkül, hogy egyeztettek volna a saint-gilles-i apáttal és konventtel (BSG 158). Saint-Gilles szekularizációja idején (1538 — BSG 180) Saint-Eusébe már nem tartozott Saint-Gilles alárendelt intézményei közé. 74 CONGAR, Y.: La place de la papauté dans la piété ecclésiale des réformateurs du XIC siécle. In: Église et Papauté. Regards historiques (recueil d’articles). Paris, 1994. 93-114. p.
