Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)

2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Magnani, Eliana: Szerzetesi és hatalmi hálózatok. Saint-Gilles du Gard: Languedoc-tól Magyarországig (9. század - 13. század eleje)

Eliana Magnani: Szerzetesi és hatalmi hálózatok

43

Gilles kivételt képezett. Nem meglepő tehát, hogy áll. századig a nímes-i püspökök jogigénye gyakorta adott okot összetűzésekre.6

Ebben a közegben, a monostor pápai joghatóság alá tartozásának biztosítása végett választotta a szerzetesi közösség Szent Egyedet védőszentnek, akinek az ereklyéit valószínűleg 925 körül találták meg.7 A szerzetesek által a 10. század végén, all. század elején készített életrajz (Vita, BHL 93) tanúsága szerint Szent Egyedet tekintették a monostor megalapítójának. A legenda által megfogalmazott hagyomány kialakítására azért került sor, hogy nyilvánvalóvá tegyék a monostor sérthetetlenségét bármely emberi, egyházi vagy világi hatalommal szemben.8 Ráadásul a legenda előadásának csúcspontja — olyan részeket követően, amelyek a királyok és a püspökök tiszteletét hangsúlyozzák a szent irányában — egyértelműen Szent Egyed római útja, ahol a monostort az Apostoli Szék joghatósága alá helyezte, nehogy bármely laikus személy valaha is kiterjessze felé hatalmát.9

A laikus befolyásra tett utalás a 10. század elején a nimes-i régió földesuraivá lett toulouse-i grófokkal fennálló kapcsolatokra utal. A toulouse-i grófok figyelme Páncélhasító Vilmos (Guillaume Taillefer) toulouse-i gróf és Roubaud provence-i gróf leánya, Emma házassága nyomán terelődött a Rhőne-vidék irányába a 10. század végén. A frigy révén a toulouse-i grófok jogokat szereztek a provence-i grófság területén, ennek köszönhetően egyre élénkebb érdeklődést mutattak a nimes-i grófság határvidékének monostorai iránt, segítették Psalmodi apátságának újjászervezését 1003-1004-ben,10 és hosszabb-rövidebb időre Saint-Gilles- t tették meg székhelyüknek. A szerzetesek tiltakozása és a pápai fenyegetések ellenére11 Saint-Gilles a grófok birtokába került, 1037-től kezdve a

6 Ezekre az összetűzésekre a nimes-i egyház iratanyagának szempontjából nézve Id.: CHASTANG, I\: Lire, écrire, transcrire. Le travail des rédacteurs de cartulaires en Bas-Languedoc (XIe-XIIIc siécles). Paris, 2001. 221-238. p.

7 JONES, 1914. 33. p.; Petri Saxii pontificium Arelatense (1620) nyomán, kiadva: Scriptores rerum Germanicarum. Ed. MENCKEN IUS, J. B. Leipzig, 1728. c. 233.

8 REMENSNYDER, 1995. 63-65. p.

9 JONES, 1914. 32-35. p., 109-110 (§ 22): „...ne alicui personae laicae, ecclesiasticae religionis ignarae, quandoque subderetur.”

10 TTGL, 1875, t. III, p. 233-234.

11 BSG 9 (1012-1026). Vili. Benedek bullája megtiltotta (Páncélhasító?) Vilmosnak és anyjának, Adelheidnek, hogy a monostor birtokai felett rendelkezzenek. A forrás hitelessége kérdéses (ld. ZIMMERMANN, H.: Papsturkunden, 896-1046. (Österreichische Akademie des Wissenschaften, Phil.- Histor. Klasse, 117) Wien, 1984-1989. 3 vol., n° 468, 891-893.), ennek ellenére valószínű, hogy ha Adelheid grófnő beavatkozhatott más környékbeli monostor, az Arles melletti Montmajour ügyeibe, akkor ezt megtehette Saint-Gilles esetében is. A bulla különböző kiadói Vilmos grófot III. Provence-i Vilmossal (992-1019) azonosítják, ám sokkal valószínűbb, hogy Páncélhasító Vilmosról, az Adelheid és Toulouse-i Rajmund házasságából származó fiúról van szó, akivel együtt szerepel Adelheid néhány provence-i ügyletben. Ld.: MAGNANI SOARES-CHRISTEN, E.: Monastéres et aristocratie en Provence - milieu Xc - début XII' siécle. (Vita reguláris, 10) Münster-in-W., 1999. (továbbiakban: MAGNANI SOARES-CHRISTEN, 1999.) 117-124. p. 118. n. 91.