Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bánkuti Gábor: A jezsuiták 1965-ös "Világszolidarizmus pere"
156 Egyháztörténeti Szemle VIII/2 (2007) kárhozatos tévedés volna. Szabályaink a külső körülményekhez képest most is köteleznek.”17 A működési engedély megvonásának ilyetén — a rendelet betű szerinti értelmének nem ellentmondó (!) — felfogása nyilvánvalóan anakronisztikus ellentétet indukált a szellemi egyenirányúsításra törekvő apparátussal. A korszak légkörében a rendszerbe asszimilálódás feltétele az önfeladás és aposztázia lett volna. A tartományfőnöki leveleket olyan szemlélet jellemzi, mely a megváltozott körülményeket egyfajta „üdvtörténeti” dimenzióban értékeli. Ennek az identifikációs stratégiának (de nevezzük inkább transzcendentális hozzáállásnak vág}' hitnek) lényege, hogy a Gondviselés a Társaság tagjainak életét más pályára állította. A korábbi „etablírozott”, kényelmes korszakkal szemben, amikor külső tényezők eltakarták az Evangélium fényét, most van az igazi kenózis ideje, mely az igazi kereszténység megjelenésének elengedhetetlen feltétele. Ebben az új helyzetben lehetőség van az életszentség radikális megélésére, akár az élet feláldozásának árán is — erre vannak ex offo a szerzetesek —; az így bemutatott tanúságtétel pedig előkészíti a krisztusi kort.18 „Ezért, ft. Atyák és k. Testvérek, ma határozottan szükséges és ez a mai nap követelménye, hogy legalább most értsük meg a kor és Isten szavát, mely most már nemcsak a pápák, hanem rendünk egyetemes gyűlései (Congr. Gén. 28, 29) és a legfőbb elöljárónk nyilatkozataiból és intelmeiből hangosan felénk kiált. Értsük meg, hogy az előbbi korszaknak társadalmi és gazdasági felfogásával együtt, mindenkorra vége van, s ezért nem is tér vissza többé soha. De nem is kívánjuk, hogy visszatérjen, mert ha visszatérne, akkor nekünk magunknak kellene megakadályoznunk visszatérését, amint világosan látók már 20 évvel ezelőtt megmondották: »ha a kor maga nem csinálná meg a reformokat, akkor nekünk katolikusoknak kellene azokat megcsinálnunk«. [...] Miért bocsátotta ránk Isten a mai bajokat, ft. Atyák és k. Testvérek? Három okot tudok: 1) természetes következménye ez a hibáknak és mulasztásoknak, 2) okulás a jövőre nézve, 3) mert Isten ebből is jót akar előteremteni, siettetni akarja Krisztus, korszakának 17 Csávossv Elemér tartományfőnök levele a rendtagokhoz a szerzetesrendek működési engedélyének megvonása után. (A levélen nincs pontos dátum.) BFL. XXV.4.a. 001297/1951. i" Pálos Antal rendtagokhoz írt levelei rendszeresen emlékeztetnek a jezsuiták korábbi évszázadokban elszenvedett üldöztetéseire, vértanúira és tanúságtevőire. F.gy új, krisztusi korszak eljövetelének várása általános jelenség volt a H. világháború traumáját követő években. XTI. Pius az „Egyház új tavaszáról” beszélt, P. Lombardi neves jezsuita pedig szintén Krisztus korszakának eljöveteléről tartott előadást az 1950-es szerzetesi kongresszuson Rómában.