Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Fekete József: A szervita rend története Makón
A szervita rend története Makón 105 készséggel átvenné. Erre azért került sor, mert a helyi esperes a kereskedelmi iskola hitoktatását egyházmegyés papra bízta a szerviták helyett. Az intemátus lakóiból kerültek ki a kereskedelmi iskola és a gimnázium tanulói, így a szerviták már nem tanították volna a nevelőintézetük lakóit. Ez a változtatás érzékenyen érintette a rendet, mert bár kárpódásul két iskolai hittanári állást is kaptak volna, azok csak elemi iskolák lettek volna, és ez erkölcsi veszteséget jelentett. „Legyen szabad erre azt megjegyeznem, hogy mikor Makóra mentünk, kegyelmes Uram bízta reánk ezt a két hitoktatást, mivel mint azt említeni kegyeskedett, az internátus növendékeinek lelki gondozása azon esetben lesz teljes, ha a Páterek azon iskolákban tanítanak melyeket az intemisták látogatják. A Prelátus úr által felajánlott 2 hitoktatás egyben vasárnapi misemondás kötelezettségével is járna. Tekintettel a távolságokra, sajnos ezen helyek vállalása esetén nem tudnánk a kápolnában, internátusbán és a kórházban vállalt kötelezettségeknek eleget tenni. Ha az egyik hitoktatást vállalnunk is kellene, kérem a kegyelmes Urat, hogy legalább a kereskedelmi iskolát számunkra fenntartani kegyeskedjen.”24 25 Ezen kívül a tartományfőnök még a helyi prelátus-plébánoshoz is fordult, hogy a problémát megoldja, mert kiderült, az internátust 25 000 pengő terheli. Kérte ezért a tartomány főnök, hogy a makói egyház- község vegyen át valamit ebből a teherből, mert a rend anyagi helyzete rendkívül rossz. „Tartományunk egyedüli vagyona, ami jövedelmet hoz, csak a pesti bérház, s ennek jövedelméből tartjuk el kispapjainkat s ez fedezi (már ahogy fedezi...) a tartomány összes terheit, így jelenleg minden jóakarat mellett sem lehetséges az internátus átadásával járó összes terheket magunkra vállalni.” Szintén ebben a levélben is kifejti a rendet ért sérelmet a kereskedelmi iskola elvesztése ügyében, visszaszerzéséért még egyéb feladatok vállalását is felajánlja. A plébános az egyházközség nevében július 18-án válaszolt. A plébános kifejti, hogy a Szent Gellért konviktustól az egyházközség nem szakad el akkor sem, ha azt a szervita atyákra bízza. A teherrel átveendő házon lévő kölcsönt nem kell azonnal kifizetni, és a képviselőtestület tagjai továbbra is részt kémek az irányításból. Ezt a szándékukat azzal indokolják, hogy ha egyházközség áll a konviktus mögött, az esetben nem kell 24 ERL. Makói karton: Ilcder M. László levele a Csanádi püspöknek. Budapest, 1941. július 11. 25 F.RL. Makói karton: Meder M. László levele Csepregi Imre plébánosnak. Budapest, 1941. július 14.