Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)

2007 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sas Péter: Békefi Remig, a történelmi Magyarország utolsó zirci apátja

96 Egyház történeti Szemle VIII/2 (2007) neti szemináriumok hallgatóságát. Tanítványait munkatársainak tekintette, dolgozataikat is megjelentette a Művelődéstörténeti értekezések több mint hetven dolgozatot közreadó sorozatában. Ilyen odaadó tanár-tanítvány viszonyra kevés példa akad. Ezek után nem csodálkozni való, hogy diákjai szeretett professzorukat Fra Angelico néven emlegették egymás között. A tanár úrnak is sokat kellett tanulnia, legtöbbször önfejlesztés út­ján, amíg rátalált a feldolgozás, a közlés, a történetfelfogás megfelelő mó­dozatára. Történetfilozófiai felfogásáról Pauler Gyuláról tartott emlékbes­zédben hallhatunk. Ebben taglalta Pauler Gyula és Auguste Comte, a pozitivizmus megalapítója egymáshoz való viszonyulását. Kitetszenek Pauler és Békefi lelkületének rokon vonásai: a katolikus világszemlélet és a középkor szeretete. Innen adódik rokonszenve Comte pozitivizmusa iránt. „Állapítsa meg a történetíró az eseményt biztosan és kétségbevon- hatatlanul. Ilyenekből, vagyis tényekből induljon ki és derítse ki a benső összefüggést és fejlődést. A történetíró feladata nem bírói, hanem előadói, vagyis nem ítél az események fölött, hanem kapcsolatukban és fejlődé­sükben előadja őket”. A pásztói és pilisi apátság visszaállítása és az egri gimnázium rendi kézre való visszajuttatásának 100. évfordulójára alkalmából írta meg a Hogyan lettek a ciszterciek tanítórenddé Magyarországon? (Bp. 1902) című érte­kezését. Ezzel kapcsolatban emlékeztetnünk kell, hogy az apátságtörténe­tek megírásának félbemaradását Békefi Rémig munkásságának egyik mél- tatója megsokasodott egyetemi feladataival és az iskoláztatás feldolgozásának előtérbe kerülésével magyarázza. Ugyanakkor megálla­pítható az is, több írásművében foglalkozott rendje és az oktatás kapcso­latával. Iskola- és oktatástörténeti publikációit felfoghatjuk rendtörténeti munkássága egyfajta folytatásaként, így tudott összhangot találni szerzete­si és tanári elhivatottsága — s a figyelmen kívül nem hagyható nemzeti elkötelezettsége — harmonikus megélésében. Művelődéstörténeti jellegű munkálkodása mindenképpen nagy érték, melynek jelentősebb eredmény­ei kapcsán állapította meg Domanovszky Sándor, hogy „bennük úgy szólva az egész középkori magyar oktatás története fel van dolgozva”. Az oktatástörténet témakörében megjelent legfontosabb művei az akadémiai pályatételül írt Népoktatás története Magyarországon 1540-ig (Bp. 1906) és annak társkötete, A. káptalani iskolák története Magyarországon 1540- ig (Bp. 1910). A 359 tételes oklevéltárat felvonultató népoktatás történeté­ről Imre Sándor, a kolozsvári református gimnázium tanára, a későbbi művelődéspolitikus írt könyvismertetést. Több kifogást is emelt a munká­val kapcsolatban. Bírálatát befolyásolhatta pedagógiai író foglalkozása és protestáns hite, vagyis szakmai és felekezetközi elfogultsága. Békefi Ré­mig kivételesen élt a válasz lehetőségével. Hiányolta az elvárható ígazságs- zeretetet és jóindulatot s rámutatott, hogy „sorait felekezetieskedő elfo­gultság sugalmazta”. Imre Sándor személyeskedő viszontválaszában

Next

/
Thumbnails
Contents