Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - BESZÁMOLÓK - Pénzes Tiborc Szabolcs: Petrőczi Éva: Puritánia
236 Egyháztörténeti Szemle VIII/1 (2007) érzett felelősség. Petrőczi Éva feltáró tanulmánya, melyben lehántja a vitával kapcsolatos előítéleteket, utat nyit az új értelmezési lehetőségeknek. Ezek közül az egyik, ha nem a legfontosabb, az azonos társadalomszemléletben, magyarságképben gyökerező s voltaképpen a nemzet fel- emelkedését célzó jövőképek, s az ehhez vezető utak és feltételek különbözőségeinek vizsgálata, melyhez a nyitó lépést már ebben a kötetben is megtalálhatjuk, nevezetesen a puritán szerzők magyarságképének vizsgálatát. Az értelmiségi réteg e sajátságos csoportjának magyarságfelfogásában is továbbélnek a „siralmas jajjoktól” egészen a kiválasztottság-tudatig terjedő hagyományok, ám felfogásukban egyre inkább kidomborodik a nyelvnek, mint megkülönböztető tényezőnek a szerepe. A latin nyelv tökéletességébe és alkalmasságába vetett hittől való fokozatos eltávolodás két irányban hatott. Egyfelől felértékelődött az ősnyelvnek vélt héber, másfelől a héber-magyar nyelvrokonság fonalán haladva a magyar is. Medgyesi Pál kimondja, hogy „Nagy fogyatkozásnak tartom, hogy mi az nyelvünket az Deák nyelvhez szoktuk mérni... Ha mérni akarnók, méltóbban az zsidóhoz kellene mérnünk...” (90. old.) S ha arra gondolunk, hogy Medgyesi egészen odáig jutott megállapításaiban, hogy a magyar „fontos és bölcs nyelv”, akkor szinte visszacsengnek fülünkben Johannes Pappus fél évszázaddal korábban Szenei Molnár Alberthez idézett szavai, amikkel a magyar nyelvű Biblia és a latin-magyar szótár fontosságát ecsetelte. A nyelvvel kapcsolatos szemléletváltás reménykeltőén nagy lökést adott az anyanyelvű tudományosság felélénkülésének, így 1679-ben id. Köleséri Sámuel már büszkén írhatta Martonfalvi György könyve elé, hogy „Sok tudós Munkákkal bövös Magyar ország,/ nem mondhadd benned nincs immár világ,/ Tündöklik közötted mennyei Igazság,/ Noha külső-képpen sok ínség reád hág.” (93. old.) Medgyesi felismeréseinek értékét növeli, hogy a magyar nyelvet a maga „parasztosságában” értékelte, bizonyságául a kitágított nemzetfogalomnak is. A puritán írások és tanítások megszólítottjainak köre ezáltal lényegesen kiszélesedett, ami szükségessé tette azt, hogy a népnyelv hasznosítható elemeit is beemeljék retorikai eszköztárukba. Ily módon számos köznyelvi fordulat, szólás és közmondás gazdagíthatta szövegeiket, egyúttal a mondanivalót is közelebb hozva az iskolázadan vagy csak alacsonyan képzett tömegekhez. Egy ízben Medgyesi Pál „kokasi ijesztésnek” titulálta a presbitériummal kapcsolatos félelmeket, a hatalom mégis rettegett az innovációtól. A puritánok minden igyekezete ellenére sem sikerült eloszlatni azt a félelmet, hogy a puritanizmus szükségszerű velejárója az independentizmus. A puritánellenesek jócskán rá is játszottak erre, mint azt Miskolci Csulyak kapcsán is láthattuk, s nem könnyítette a helyzetet a prédikátorok hatalomkritikája sem, noha ez mindannyiszor a gyengék és az elesettek védelméről szólt, nem pedig a hatalom megdöntéséről. A világi hatalmat csak Krisztus ab
