Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Soós Viktor Attila: "Mátrai" fedőnevű ügynök az állambiztonsági szervek szorongatásában
162 Egyháztörténeti Szemle VIII/1 (2007) zető, Illés László rendőr százados és Viktor József rendőr alezredes, osztályvezető szabták meg „Mátrai” fedőnevű ügynök tevékenységét, a püspökhöz, az aulában dolgozó, valamint a „reakciós papokhoz” való viszonyát. Kiderül a foglalkoztatási tervből, hogy békepapi mozgalomban az ügynök ne vegyen részt és az AEH megyei munkatársaival legyen tartózkodó. Mivel új állomáshelyre került az ügynök, ezért az elején konkrét feladatokat nem kapott. Mivel kulcspozíciónak tartották a Politikai Nyomozó Osztály tisztjei ezt az új állomáshelyet: és tisztában voltak azzal, hogy „Mátrai” nem akart ide kerülni, ezért számára igyekeztek az új helyen történő beilleszkedést megkönnyíteni. Legfontosabb feladata, mivel Kovács Sándor püspök közvetlen közelébe került, hogy hírszerző feladatokat lásson el. Felmerült, hogy kísérőként jelen lehet a II. Vatikáni Zsinaton és, hogy külföldi tanulmányútra küldik, ezért különösen is meghatározó lett a helyzete.79 Ettől az időszaktól Simon Tihamér rendőr őrnagy', osztályvezető helyettes lett „Mátrai” fedőnevű ügynök tartótisztje.80 Rögtön — miután a püspökvárba bekerült — két alkalommal nem jelent meg „Mátrai” a beütemezett találkozón. Tartótisztje számon kérte, majd az elmaradt jelentésekről is érdeklődött. „Mátrai” igyekezett kibújni és közölte, hogy nem jutott olyan információhoz, ami a tartótisztjét érdekelné. Simon Tihamér egy érdekes helyzetről számolt be: „Mátrai »Zoli« fedőnevű ügynöknek egyik alkalommal olyan kérdéseket tett fel, hogy ő írásban, vagy szóban szokott-e a rendőrségnek beszámolni. Arról beszélt, hogy' fél attól, hogy őt is ilyen ügyben meg fogják keresni és tanácsot kért »Zoli«-tól, hogy mit tegyen.” Emellett Illés Lászlóról is tett megjegyzést Kovács Sándor és „Zoli” társaságában. Tartó tisztje véleménye szerint „Mátrai” olyan magatartást tanúsított, mellyel azt akarja elérni, hogy' vele a kapcsolatot megszakítsák.81 Talán közel volt „Mátrai” fedőnevű ügynök, hogy' dekonspirálódjon, hogy kizárják a hálózatból, de a tartótisztjei nem adták fel, hosszabb távra terveztek vele és úgy gondolták, hogy zsarolással célt érhetnek. „Zoli” fedőnevű ügynöknek köszönhetően „Mátrai” minden mozgásáról, cselekedetéről informálva volt a BM Vas Megyei Politikai Osztály. A „Hajnalka” fedőnevű „K” lakásból82 október elején is több alkalommal távol maradt „Mátrai”.83 79 ÁBTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 139-142. p. „Mátrai” fedőnevű ügynök foglalkoztatási terve, 1963. szeptember 17. 80 ABTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 143-144. p. Feljegyzés, 1963. október 5. 81 ABTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 143-144. p. Feljegyzés, 1963. október 5. 82 Konspirált lakás. Az állambiztonsági szerv, illetve fedőszcrve által fenntartott és üzemeltetett lakás, melyet az ügynök és az operatív tiszt(-ek) konspirált találkozására használtak. 83 ABTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 145. p. Feljegyzés, 1963. október 11.