Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)

2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bácsfainé Hévizi Józsa: Mezgár Lajos tevékenysége

124 Egyháztörténeti Szemle VIII/1 (2007) juk. A megbeszélésekre pedig minden családból legalább egy tagot!” 39 — írja az egyházi értesítőben a prépost-plébános. Újjáalakult 87 fővel a Ró- zsafüzér-társulat, 16 fővel az Egyházközségi Férfikar, az Oltáregyesület, a Szent Margit és a Szent Alajos leánykongregáció, a szívgárdák, a minist- ráns egyesület a Katolikus Szülők Szövetsége, 50 fővel a Szent József cserkészcsapat, valamint és a Cecília-énekkar. A templomi szolgálaton kívül világi színműveket is előadtak. Mind a felsővárosban, mind a belvárosban családi esteket, teadélutá­nokat, színi előadásokat szerveztek részben a Pannónia utcai iskolában, részben a Fervágner Adám vendéglős (ingyen átengedett) helyiségeiben, továbbá az Egyházközségi Otthonban, népszerű nevén a „szent kocsmá­ban”, ahol biliárdozni, pingpongozni, kártyázni is lehetett. Bált a város dísztermében is rendeztek, melyen, a város vezetésén kívül Shvoy Lajos megyéspüspök is részt vett. Innen indult a Budafok-felsővárosi katolikus bálok szervezésének gondolata. A szegény családok rászoruló gyerekeinek vidéki nyaraltatását az Actio Catholica vállalta föl. Az első gyerekcsoportot 1945 júniusában a budafoki egyházközség Vas megyébe küldte teleltetésre: 51 gyerek indult el február 1-én. „Az Actio Catholica vonataival több csoportban vittük vidékre a nyaraló gyerekeket, különösen Zalába, Somogyba, és Vas me­gyébe” — jegyzi föl Nagy Ferenc plébános. „Legalább esznek. Áradozva írják haza a leveleket. Éppen ez a vigasztalásunk, hogy' a magyar mégis igen jó keresztény. FIányan vállalják el gyerekeinket és megsértődnek, ha kevesebb gyermek érkezik, mint várják.” — állapította meg Mezgár a Historia Domusban. 1945. augusztus 8-án nyílt meg az Actio Catholica első konyhája Budafokon, 19-én pedig a 100 személyes egyházközségi népkonyha. Az élelmet az Actio Catholica szervezésében az amerikai katolikusok segélyszervezetei adományai biztosították: napi egyszer adnak ebédet; heti kétszer levest, főzeléket, két alkalommal húsos főzeléket, háromszor csak főzeléket. A népkonyhát az egyházközségi asszonycsapat vezette. A húsellátást a hívők vállalták magukra, helye a Pannóniái utca iskola pincéjében volt.40 1947. március 30-án be kell zárni a népkonyhát: Nézeteltérés támadt az Actio Catholica és a kormány között a vöröske­resztes adományok elosztása körül. A mind jobban megerősödő Kom­munista Párt a külföldről érkező katolikus adományok 50%-át magának, és párttagjainak követelte.41 1946-ban a templom, a plébánia, a cserkészotthon, a kongregáció otthona, és az egyházközségi otthon is javítás alatt állt. 1946 őszére elké­39 Budafok-Belváros História Domus, tinimnek c. értesítő, 1946. 40 Budafok- Felsőváros História Domus; Prokópius szeptember 29-től; a belvárosi História Domus bejegyzése 1946.december 1-től jelzi a népkonyha megnyitását. (Nem feltétlenül naponta vezették a háztörténetet.) 41 Prokópius. 36-37. p.

Next

/
Thumbnails
Contents