Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)

2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bácsfainé Hévizi Józsa: Mezgár Lajos tevékenysége

Mezgár Lajos tevékenysége

Bácsfainé Hévízi Jó^sa

Mezgár és a katolikus megújulás a székesfehérvári egyházmegyében

A 19. század második felében az állam és az egyház szétválasztásával meginduló modernizáció általános emberi és szociális kihívásaira a katolicizmus lassan vagy megkésve válaszolt. A vallásosság fokozatosan visszaszorult a polgári életből. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök megújulást követelt, s a XIII. Leó-féle Kerum novarum enciklika szellemében a kapitalista vállalkozások embertelenségét feltárva a szociális kérdések, a munkáskérdés megoldását sürgeti. Keresztény igazságosság alapján álló, magántulajdonra épülő kapitalizmust szeretne. Úgy látja, hogy a rászorultságra, emberi nyomorúságra érzéketlen, önérdek alapú kapitalizmus magyarázata az egyén korládan érvényesülését hirdető liberalizmusban lelhető fel, mely széttöri az értékhordozó és megtartó kisközösségeket: „A mi problémánk nem abban áll, hogy a dzsentri tönkrement, hanem abban áll, hogy annak a dzsentrinek a helyét nem foglalta el a magyar parasztságból felszívódott magyar középosztály [...] hanem, hogy azt a zsidóság foglalta el, a zsidóság, mely hatalmas gazdasági érzékével, agilis, aktualitásokra beállított intelligenciájával, nagy szorgalmával, rá volt arra képesítve, hogy itt a magyar apathia, a magyar intoleracia, a magyar munkádanság, a magyar úrhatnámság terén leszorítsa teljesen ezt az életképtelen, harcokra be nem állított nemzedéket”1 — írja Prohászka.

Prohászka a Kerum novarum alapján szorgalmazta, hogy az „ateizmus talaján álló” szociáldemokráciával szemben az egyházi közösségeknek, papságnak kell a munkásság szociális felemelkedésén munkálkodnia. A parasztság helyzetének orvoslására a telepítést a szövetkezeti mozgalom fölkarolását, és a földosztást kezdeményezte. Az utóbbira maga szolgáltatott példát: a világháború alatt püspöki birtokaiból 1500 holdat fölparcellázott, 1920-ban pedig újabb ezer holdat osztott szét. Az 1924. évi fehérvári egyházmegyei zsinaton alkotott törvények VII. fejezetében leszögezi, hogy a „lelkipásztori kötelesség nem merül ki csupán a templomban és iskolában. A hitbuzgalmi tevékenységen kívül népművelési, jótékonysági, család-, gyermek-, ifjúság-, munkásvédelmi s gazdasági stb. intézmények és mozgalmak az új idők lelkipásztori eszközei és aki ezektől távol tartja magát, lelkipásztori mulasztást követ el.”2

1 PROHÁSZKA OTTOKÁR: A numerus claususról. (1920) In: Prohászka Ottokár Összegyűjtött Munkái. XXII. köt. Bp., 1929. 245-260. p.

2 GERGELY JENÓ: A katolikus egyház története Magyarországon, 1919-1945. Bp., 1999. 218. p.