Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Végh Ferenc: Az iszlám és a reformáció árnyékában. Keszthely katolikus végvárváros a 17. század második felében
98 Egyháztörténeti Szemle VII/1 (2006) plébánoskodott a tóparti városban, ami a működési idő tekintetében alighanem annak maximumát is kijelöli.56 Kazó András 1700. december 20. és a rákövetkező év február 11. közé datálódó lelkipásztori működése ellenben nem hagyott nyomot a kortársak emlékezetében.57 Az alig másfél hónapos működése ezt önmagában is magyarázhatja, de nem zárható ki a lehetőség sem, hogy a nevezett ténylegesen nem gyakorolta a papi hivatást.58 Még ha esete rendhagyónak tekinthető is, a plébánosok nagy számából és működési idejük eloszlásából következően nyilvánvaló, hogy többségük igen hamar továbbállt. Emellett szól az is, hogy ismereteink szerint egyikük esetében sem haláluk miatt állt be üresedés. Az a tény tehát, hogy több plébános neve mellett egyetlen esztendőt tudunk megjelölni működésük éveként, nem kizárólag a hiányos forrásadottságnak tudható be. A 17. században a — plébánosi feladatokat is ellátó kanonokokkal együtt - félszáznál alig több felszentelt pap igen nagy hányada működhetett tehát a Balaton-parti városban, következőleg a tényből, hogy csak a század második feléből tizenegy plébános neve ismert.59 A fluktuáció mértékét mindazonáltal érthetővé teszi a már említett körülmény, hogy a lelkipásztor egymaga kényszerült a 3000 fős lélekszámot meghaladó végvárváros ill. a néhány száz lakosú polgárváros katolikus híveinek gondozására. Az iskolamester is leginkább a tam'tói feladatok ellátásával tudta tehermentesíteni a település világi papját. A ferences rend tagjainak 1652-től datálódó lelkipásztorkodása ugyanakkor tényleg könnyebbséget jelenthetett, de a fluktuáció mértékére ez a jelek szerint nem volt számottevő hatással. Hitelt érdemlő választ mindazonáltal csak a Balaton-parti város plébániáját a 17. század első felében vezető személyek működésének évkörével való összevetés eredményezhetne. Ilyen jellegű vizsgálatot azonban a szegényes forrásadottságok okán kényszerűen nélkülöznünk kell. A Keszthelyen a 17. század második felében működő, legkevesebb tizenegy plébánosnak mégoly szegényes biográfiai adataiból is kiolvasható, hogy többségük nem a veszprémi egyházmegye területén látta meg a napvilágot, ami a püspökség felekezeti viszonyainak ismeretében nem kíván különösebb magyarázatot. Születési helyeik térképre vetítése ugyanis elárulja, hogy kevés kivétellel nyugat-dunántúli családok gyermekeiként léptek egyházi szolgálatba. Közülük is különösen magasnak tűnik a Győr és Vas megyeiek számaránya, mint azt Csatáry Gergely, Kazó András és Kelemen Péter és Farkas István példája igazolja.60 Nem véletlen tehát, hogy életútjuk legtöbb esetben a győri tanulmányok után vezetett Nagyszombatra, a — nevét a növendékek vörös reverendájáról kölcsönző — Collegium Rubrorum papneve56 PFEIFFER, 1987. 303. p.; MOL. MKA. E 4L 54. cs. 1673. No. 248. 57 PFEIFFER, 1987. 580. p. 58 Zala Megyei Levéltár (továbbiakban: ZML.) IV.l.aa. (= Tanúkihallgatási jegyzőkönyvek.) Fasc. 23. No. 23. 59 KöRMENDY, 1989. 426. p. PFEIFFER, 1987. 85., 580., 133., 98. p. <A)