Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)

2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Gyulai Éva: "Hajtsd le, Uram, füleidet...": Két 17. századi könyörgés

64

Egyháztörténeti Szemle VII/1 (2006)

A könyörgések állandó tartozéka az ország, a közösség vezetőiért való imádság, ami a rimaszombati énekversnél a céhmester választásával különös nyomatékot kaphatott. Ugyancsak a céh mint közösség tűnik fel, amikor a könyörgők egymás közötti békességért és megértésért imádkoznak.

Tartsad meg Űr Isten, előttünk járókat, igazgassad, Uram, minden ő tanácsokat, terjeszd rájok lelki és testi áldásidat.

Ennek felette adj kőinkben békességet, és adj csendességet, adj igaz st&retetet, távozjass közölünk éktelen gyűlölséget.

A békesség Istenéhez való könyörgés állandó része a gyülekezeti imádságoknak, melynek szentírási gyökerei vannak, sőt az ószövetségi üdvözlést is tartalmazza {Békesség legyen a te vá falaid között, csendesség a te palotáidban. Zsolt. 122,7; egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek. 2Kor. 13,11). A békességért, csendességért, egyetértésért való könyörgés azonban különös jelentőséget nyer a céh közösségében, hiszen a szabó társulat önigazgató intézmény, amelynek működése során, főként a tisztviselők választásakor tagjainak egyezségre kell jutnia.

A vers, amely több helyen idéz bibliai helyeket: írjad be nevünket... az élő könyvben (Jel. 20,12); szjnről-szjnre láthassunk (lKor. 13,12/; vegyed füleidben sok esedezjsünket (Jób. 37,13), hajtsad beszédünkre kegyelmes füleidet (Zsolt. 17,6; 31,3;71,2;10,3; 2Kir. 19,16) a korabeli alkalmi költészet tipikus alkotása, színvonala is megüti a deákok versfaragásának szokásos nívóját, alkalmisága miatt, a rimaszombati céh vallásgyakorlatához és testületi működéséhez kapcsolódva azonban része lett egy közösség vallási és társadalmi kultuszának, s talán több századon át szolgálta a tagok összejöveteleit.

A vers és írója nyelve meglepően friss, tájnyelvi elem azonban kevés található benne, jellemző a feltételes mód sajátos formája {imádhassonak— uralkodhassanak), illetve az „o” használata a személyragban és a birtokos ragban (vallónk; óhajtások—számokat), megfigyelhető a magánhangzó-kiesés is {óhajtnak-kiáltnak)- Feltűnő az őző nyelvjárás, amely talán baranyai örökség {öszyegyűlönk—elesünk—elmerülünk—élünk—kérünk, szjvönköt—bennünket— ellenünk—nevünket— veszedelmönköt—inségünköt—seregünket— előttünk— lelkünket— nekünk), nem hiányzik azonban az íző nyelvjárás sem {dicsírtessék—ígíreted— áruik). Fontos stíluselem az egyszófajúság, a melléknevek főnévként való használata {békésünk—nyomorúsaink—társasokban e helyett: békességünk— nyomorúságaink—társaságukban), pedig ság/-ség képzős főnevet többet is használ a szerző (békesség-gyűlölség—boldogság- keserűséf).