Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)

2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Gyulai Éva: "Hajtsd le, Uram, füleidet...": Két 17. századi könyörgés

.Hajts le, Uram, füleidet..— Két 17. századi könyörgés

59

század második felétől az imádságok, irodalmi műfajjá válva széles körben terjedtek a vallásos nyomdai termékekben, előbb fordítások, majd egyre inkább eredeti, magyar nyelven született művek megjelenésével. A prédikáci- ós könyvek, katekizmusok, ágendák mindig tartalmaztak imádságokat, bibliák, káték mellékleteként is nyomtattak imádsággyűjteményeket, de feltűntek a protestáns és katolikus kegyességet segítő önálló, legtöbbször tematikus imádságoskönyvek is, mint a külföldön megjelent, fordításokat tartalmazó, de a magyarországi imádság-irodalmat igencsak megtermékenyítő, először 1621-ben Heidelbergben kiadott Szenei Molnár-féle Imádságos könyvecske.4 Ez a gyűjtemény, akárcsak a legtöbb korabeli imádság megnevezi azokat az alkalmakat is, melyekre a szerző az adott fohászokat ajánlja, sőt elvégzi az imádság alkalmainak „klasszifikációját” is, megnevezve ezzel a magán- és közösségi áhítat szokásos körülményeit, s így a privát és közösségi ember életének legfontosabb fordulóit is. Szenei Molnár Albert gyűjteményében a mindennapi, főként napszakokhoz kötődő imádságok mellett külön közli a különféle társadalmi státusú személyek (szülők, özvegyasz- szonyok, szüzek, „vénségek” stb.) könyörgéseit, a minden időben elmondható imákat, majd az egyházi és az ünnepekre szóló imádságokat, legvégül pedig a különleges esetekben („kiváltképpen való ügyünkben”) és veszedelemben, nyomorúságban (háború, betegség, „nyavalyák”, kísértés, „égihá- ború”, utazás, „halálos idő”, temetés) mondandó könyörgéseket. A tematikus felosztás is igazolja, hogy a könyörgésnek ugyanúgy helye van az istentiszteleteken, gyülekezeti alkalmakon, mint a személyes kegyességben, a hit- és vallásgyakorlat privát szférájában. A könyörgés elengedhetetlen része a templomi szertartásnak, mind prédikáció előtt, mind utána, a hétköznapi, prédikáció nélküli istentiszteletet egyenesen könyörgésnek nevezték a református hitéletben, de a vallásos ember mindennapjainak is, hiszen mind a felkelést, mind a lefekvést imádság kísérte.

A 17. század első felének református teológiájában Medgyesi Pál külön könyvet szentel az ima és imádkozás, illetve a prédikáció elméletének, szerkesztési elveinek,5 melyben a könyörgés struktúráját így építi fel:

I. Kezdés (Isten megnevezése/megszólítása, figyelmének és a könyörgés elfogadásának kérése, ugyanígy a Berekesztésben is)

II. Vallástétel (a bűn megvallása)

III. Kérés (1./ magunkért: bűnbocsánat és a bűn, valamint a büntetés „gonosza” elleni erő és megszabadulás kérése az Úr irgalmasságáért, ígéretéért és Krisztusért, 2./ másokért: az egyházért, valaModern kiadása: Imádságos könyvecske Szenei Molnár Albert fordításában. Válogatta és az utószót írta: P. VÁSÁRHELYI JUDIT. Kolozsvár, 1999.

Medgyesi Pál: Doce nos orare, quin et praedicare etc. az az imádkozásra és praedicatio Írásra s- tételre és a'nak meg-tanulására-való mesterséges táblák. Avagy eggynehány-fele világos és mindenektől meg-érthetö útmutatások vagy modok: mellyek szerént ki ki magatul-is, mind magában s-mind háza-nepc közöt, sőt gyülekezetekben-is... könyöröghet, praedicalhat és az praedicatiokat meg-tanulhatya, Medgyesi Pál áltál. Bartfan 1650. [Klöss jun.] [RMK I. 832.]