Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 2. szám - PÉTER KATALIN TANULMÁNYAI - Péter Katalin: A papok templomából a gyülekezet templomába vezető út
98 Egyháztörténeti Szemle VII/2 (2006) legalábbis a jóindulatú magyarázat. Cinikusabban nézve a dolgot, az a valószínű, hogy nem nagyon foglalkoztatta a földesurakat, milyen templomban gyakorolják vallásukat a parasztok. Az úr—jobbágy viszony már a reformáció előtt elrendeződött. A parasztok és a paraszti társadalom felfelé törekvő tagjainak küzdelme, ami a modern kor kezdetén a történelem napirendjén volt, Magyarországon a lutheri tanítások megjelenése előtt zajlott le. A konfliktus csaknem véletlenül tört ki 1514-ben. Az ambiciózus Bakócz Tamás bíborosnak sikerült megbízást kapnia X. Leó pápától arra, hogy az ő nevében keresztes hadjáratot szervezzen és vezessen a törökök és a tatárok ellen. A pápa tizeddel támogatta az ügyet, és a résztvevőknek, valamint támogatóiknak teljes bűnbocsánatot ígért. A társadalom legfelsőbb rétegei közömbösek maradtak. A nép élénk reakciója azonban minden várakozást fölülmúlt. A pápai bullát 1514. április 9-én hirdették ki. A hónap végére 40 000 felfegyverzett paraszt jelent meg a különböző gyülekező helyeken. A rémült nemesség csapatokat szervezett a maga védelmére. Rövid idő alatt az ország egész területére kiterjedő parasztháború bontakozott ki. Bakócz Tamás megrémült, az ország hatalmasai a további toborzást megtiltották, aztán a bíboros május végén visszavonta a keresztes hadjáratot. Akkor azonban már késő volt. A szellem kiszabadult a palackból. Az „igaz kereszténység” nevében zajló parasztháború a „hitetlen nemesség” ellen és azok ellen az egyháziak ellen folyt, akik a keresztesekkel szembefordultak. A vezér, Dózsa György kiközösítéssel fenyegette a mozgalom árulóit. Dózsa mellett voltak a vezérkarban gyülekezeti papok, szerzetesek, többnyire ferencesek, különböző rendű világi emberek. Vezé- rek lehettek falusi közösségek elöljárói, tanult vagy nem tanult tagjai, esetleg egyszerűen nagy tekintélyű parasztok. Sok lelkész vitte gyülekezete felfegyverzett embereit a keresztes vitézek táborába. A harc során aztán beszédeket tartottak, prédikáltak, hatalmas hallgatóságuk volt a piactereken és más nyilvános helyeken. Azt hirdették, hogy az „igaznak” harcba kell szállnia a „kereszténység ellenségeivel”. Ha mindez azután történt volna, miután az evangéliumi tanítások eljutottak Magyarországra, a Dózsa felkelést mindenki — a németországi parasztfelkeléssel mutatott egyértelmű hasonlóságok miatt — a reformációval kapcsolná össze. Mivel nem úgy történt, a Dózsa vezette parasztháború a magyarországi reformáció egyik előzményének tekinthető. A kortársak azonban nem így értékelték. Az első információk a „lutheri járvány” megjelenéséről feljelentésekből származnak, ezek a feljelentések azonban soha nem utalnak Dózsára vág)' a parasztháborúra. A keresztes hadjárat iránti rokonszenvről, illetve a Dózsa felkelésében volt részvételről a feljelentések nem szólnak. De talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy egyelőre nem kerültek elő források ilyen természetű vádakról. Ez a hallgatás sokatmondó elsősorban azért, mert a feljelentések
