Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 2. szám - PÉTER KATALIN TANULMÁNYAI - Péter Katalin: Pázmány Péter és a protestánsok
Pázmány Péter és a protestánsok 69 A mélységes hit mellett a másik kiemelkedő motívum Pázmánynál a protestánsokkal kapcsolatban az üdvösséget közvetítő egyház elesett állapota volt az ő működése idején. Erre utalóan hangzottak itt el megállapítások, a magyarországi katolicizmus akkori helyzetének képe azonban nem alakult ki. Én is csak jól ismert tényeket saját témám logikájára fűzve akarok valamit mondani Pázmány Péterről. A helyzet lényege az, hogy a katolikus egyházat szegényen, szellemi nyomorúságban és hívek nélkül találta akkor, amikor az esztergomi érsekségre kinevezést kapott. Az anyagiak a hódoltságban a török miatt vesztek el. Erdély még aló. század közepén szekularizálta az egyházi birtokot. Kifosztottan élt azonban a katolikus egyház a királyságban is. Itt az uralkodók fenntartották ugyan teljes szervezetét, de birtokai hosszú sorát eladományozták vagy zálogba vetették, a jövedelmek nagy részét pedig különböző módokon visszatartották. A szellemi nyomorúság az egyház személyi állományát támadta meg. A papok kulturális és erkölcsi arculata — néhány, magasan képzett főpap kiválósága mellett —, Pázmány szerint a lehető legsötétebb volt. Tudatlanok, tanuladanok, sőt sokan nyilvános vadházasságban élnek — írta 1622-ben XV. Gergely pápának. A katolikus egyház hívek nélküli állapotát végül sok oldalról lehetne érzékeltetni, de legvilágosabban maga Pázmány írta le. Ahogyan a szellemi állapotokról, úgy erről is tájékoztatta a pápát. Azt közölte XV. Gergellyel, hogy a királyi Magyarország lakóinak alig egytizede katolikus. A többiek lutheránusok vagy kálvinisták. Panaszkodott hitüket elhagyó férfi és női szerzetesekről is. Pázmány értesítései bizonyos értelemben meglepőek, mert a tudomány a katolikusok arányát magasabbra becsüli, azt szoktuk feltételezni, hogy a magyarországi katolikus egyház bomlásának folyamata a 17. század elejére már megállt. A rendjüket cserbenhagyó szerzetesekről szóló hír ennek a feltevésnek ellene mond. Mégsem lenne értelmes dolog Pázmány Péterrel vitatkozni. Mert egyrészt valószínűleg jobban ismerte nálunk az akkori viszonyokat. Másrészt — még ha túlzottak is — hírei kifejezik, hogy végső veszedelemben látta Magyarországon a római katolikus egyházat. A végromlással fenyegető helyzetben alkalmazott kétségbeesett, sokszor kíméletlen módszereket. Ezekről eddig nem volt szó. Pázmány Péter történelmi érdemei azonban elég nagyok ahhoz, hogy az ünnepi megemlékezés hangulatában se kelljen róla elhallgatni semmit. És tevékenységéhez az erőszak a katolikus egyház minden ügyében hozzátartozott. Az anyagiakért már érseki kinevezése előtt harcba indult. Igazi lendületet a küzdelemnek aztán, mint " magyarországi katolikus egyház feje adott. A kinevezési okmányt még meg sem kapta, amikor már visszaütött. II. Mátyás Udvari Kamarája, vagyis a bécsi kincstár próbált volna tőle a magas egyházi méltóságért anyagi ellenszolgáltatást szerezni. A leendő érsek azonban — udvarias szavak kíséretében — elzárkózott. Aztán, ahogy egyházfő lett, hangja fokozatosan vesztett az udvariasságból, csak a lényeg
