Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)

2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kunt Gergely: Töredékek a diósgyőri orthodox izraelita hitközség történetéből

144

Egyháztörténeti Szemle VII/1 (2006)

a jótettein kívül semmit nem visz magával, Kaddis az az ima, amely mindvégig az elhunyt mellett marad és védelmezi őt. A legközelebb álló rokon egy lapát földet dob a már sírgödörbe leeresztett koporsóra. A lapátot nem egymás kezéből veszik ki, hanem mindig jól belenyomják a földhalomba, nehogy úgy tűnjön, hogy sietnek, s gyorsan el akarják temetni a halottat. Más helyeken annyi ásót gyűjtenek össze, ahány résztvevője van a temetésnek. Mindezt azért, hogy a legközelebbi rokon, aki az első lapát földet dobja a koporsóra, ne adja át a lapáttal együtt ezt a nagy csapást a közösség másik tagjának.

A közösség feladata az, hogy a gyászoló családot ne hagyja egyedül magányában, hanem körülötte legyen, segítse és vigasztalja őket. A gyászolókat csak a halott eltemetése után lehet vigasztalni, mert amíg a halott az élők között van, azt nem illik megtenni. „Ne vigasztald a gyászolót, míg halottja előtte fekszik.” A gyászolók a temetés után felállnak két sorba a temetőből kivezető úton s e két sor között haladnak el a gyászoló rokonok. A sorban állók egy-egy vigasztaló mondatot intéznek hozzájuk. Ezzel kezdődik meg a gyászolók vigasztalása. Végezetül a gyászolók letépnek egy marék füvet és közben e szavakat idézik: „Virágozzanak városok, mint földön a fű.” Ennek a hagyománynak többféle magyarázata van:- emlékeztetés arra a Talmud idejében gyakorolt szokásra, hogy illatos füveket téptek és azokat rakták a halott mellé,- így jelzik a temetőből távozók, hogy semmit sem visz magával, ami a halottaké,

— élőnek és holtnak elválasztása/elszakítása a fűtépés,

— a néphit szerint így lehet felismerhetedenné tenni az utat a halál angyala előtt, aki jelen van a temetőben, és követné az élőket. Ezzel is jelezve, hogy az életbe térnek vissza a temetőből.

Mielőtt elhagyják a temetőt, megmossák a kezüket, ezzel jelképesen is megtisztulva a temetőtől, elhagyják azt. Egyes helyeken — ahol a temető nagyon messze van a településtől, már a temetőben lezajlik az első rituális étkezés, melynél az a fontos, hogy közösen, egy épületben fogyasszák el. A gyászolók a földre ülnek, a többiek az asztalnál foglalnak helyet. Miután elhagyják a temetőt, megkezdődik a gyászhét, melynek első napja a temetés napja. Minden halottat hét hozzátartozója köteles meggyászolni. Azért hét napon át, mert József is hét napig gyászolta apját. A gyászházba mennek vissza ekkor, ahol azok várják őket, akik nem jutottak el a temetésre, ezek általában a nők. Nekik nem kötelességük a koporsót elkísérni a temetőig, de általában egy darabon meg szokták tenni, s utána visszafordulnak, és a házban várják meg a temetés végét. Ezt követi az első étkezés, mely nagyon egyszerű, s csak a hozzátartozók, nem pedig a temetés minden résztvevője számára megrendezett. A zsidóknál nincsen meghívás temetésre — egyes helyeken újságban sem teszik közzé az elhunyt nevét és a temetés időpontját. Meghívás csak örömteli eseményre van, gyászünnepre nincs. Az első étkezés általában kenyérből és kemény tojásból áll, a