Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sas Péter: Egy reneszánsz lelkületű főpap, dr. Hirschler József pápai prelátus
Egy reneszánsz lelkületű főpap, dr. Hirschler József pápai prelátus 133 (Kolo2svár, 1927.), Bermni „expresszionista” (Művészeti Szalon, 1927.), A Vatikán művészete (Kolozsvár, 1929.), A liturgia hatása a temető művészetére (Tudósító, 1936.) Mindig és mindenben a szépet kereste, ezért is tartotta távol magát a politikától. Szenvedélyesen utasította el, ha feltételezték állítása ellenkezőjét. „Rólam azt mondják, hogy politizálok. Ez nem igaz. Csak rágalmaznak vele. Be akarnak feketíteni a kormány előtt, hogy ne teljesíthessem kötelességemet most, ebben a komoly helyzetben. Pedig nincs bűnöm, nincs egy titkos gondolatom, egy ártó lépésem, amivel magamra vonhatnám a hatalom haragját. Az államnak, ahol élek, igaz polgára vagyok. Az talán csak nem bűn, hogy magyarnak érzem magam.”17 Utolsó mondatával arra a téveszmére is rácáfolt, hogy a katolicizmus egyetemességében nincs, és nem is lehet helye nemzeti érzéseknek. Kivételes egyéniségét a személyes élmény közvetíthetetlensége okán szinte reménytelen felidézni. Egy gazdagnak vélt főpap, akit megérintett a Szent Ferenc szolgálta Szegénység Úrnője. Megismerésére egyetlen lehetőség kínálkozik: tanulmányozni munkásságát és elolvasni, újraolvasni maradandó írásait. Irodalmi munkássága a tudós főpapok Erdélyben jellemző típusát juttatják eszünkbe. Könyvei, tanulmányai olvasásakor megkapóak lelkes, életörömet sugalló, tiszta, az evangélium ihlette sorai. Érthetőbbé válik lelki és szellemi vonzódása Szent Ferenc iránt, aki természetszeretetével még az állatokat is megtérítette, kereszténnyé tette volna. Valahogy így érezhetett Hirschler József a képzőművészet iránt, aki nemcsak a művészi megörökítés magyarázatában, hanem a világmindenség minden egyes kicsi részletében létező, isteni teremtő-alkotó nagyszerűségét hirdette. 17 Kende, 1927.18. p.
