Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)

2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sas Péter: Egy reneszánsz lelkületű főpap, dr. Hirschler József pápai prelátus

130

Egyháztörténeti Szemle VII/1 (2006)

mesvárról érkezett Miasszonyunk iskolanővéreknek, akik az elemi iskolában és a leányárvaházban Serbőczy M. Amanda főnöknő irányításával kezdték meg nevelőmunkájukat.

Építőtevékenysége eredményei közül lelkileg talán ehhez az épülethez kötődött a legerőteljesebben. (Erdélyi Magyar leányok címen még havonta megjelenő folyóiratot is alapított a Marianumnak.) Gyóntatói működése mellett etikát, hittant és történelmet is tanított, valamint jól felkészült, alaposan dokumentált előadásokat tartott az oktatási intézményben. Egykoron a Marianum könyvtára őrizte a diaképekkel szemléltetett, több mint 80 művészed és tudományos jellegű előadása kéziratát.

Az erdélyi történelmi, politikai és közigazgatási változások után, 1923-ban az egyéves kereskedelmi tanfolyam megszűnt, a három éves kereskedelmi iskola négy évesre bővült, a polgári iskola és a leánygimnázium pedig líceummá egyesült. Ennek oka az volt, hogy a román oktatás csak egységes középiskolát ismert el. 1927-ben hét osztályossá, 1934-ben újra nyolc osztályossá alakították, 1936-ban pedig elméleti leánylíceummá keresztelték. Az alapító-atya nemcsak a tanulókra, a tanárokra is gondolt. Segítette őket, hogy minél jobban megfelelhessenek az új hatalom által támasztott követelményeknek. Kiadta Bitay Árpád Rövid román nyelvtan című munkáját és az ugyancsak általa szerkesztett Istoria literaturii románé című román irodalomtörténetet.

Hirschler József 1924-ben átalakíttatta, kijavíttatta a Szent Antal- árvaházat, vezetését pedig rábízta a Szatmárról odahívott irgalmas nővérekre. A Marianumban Providentia néven modern nyomdát rendeztetett be, hogy az iskola és az egyházközség számára nélkülözhetetlen könyveket, nyomtatványokat biztosítani tudják. 1925-ben újabb intézményt, egy zeneiskolát létesített, hogy az egyházi zeneoktatás színvonala és erőssége emelkedhessen.

A megterhelő feladatokkal együtt járó nehézségek idején egyetlen kikapcsolódása, pihenése — az írás. Ahhoz, hogy élni tudjon ezzel a lehető- séggel, hajnali négy órakor mindennap az íróasztalához kellett ülnie, hogy tanító, építő, emelkedett sorait leírhassa. Saját gondolatai, mondanivalója közreadásánál fontosabbnak tartotta más, arra érdemes munkájának megjelentetését. Kora mecénásaként a Fontes Kerum Transsylvanicarum (Erdélyi történelmi források) sorozatban kiadta Veress Endre történész fáradhatatlan gyűjtőmunkája két kötetre bővelkedett eredményét, Erdélyijezsuiták levelezése és iratai a Báthoryak korából (1571—1613) címen.

1926-ban Kolozsvárt, Húsvét ünnepén jelent meg A Vatikán művészete és élete című hatalmas munkája. Mint az egyházi állam képzőművészeti emlékeinek, kincseinek jó ismerője, részben személyes tapasztalatai és rendszerezett adatgyűjtése alapján olyan összefoglalását adta a pápai székhelynek, melyet szellemi vétek olvasatlanul hagyni.

Mint az ugyancsak 1926. esztendő októberében megjelenő Művészeti Szalon képes folyóirat alapító-főszerkesztője lehetőséget biztosított, hogy minél több művészeti és történelmi tárgyú írás juthasson el az érdeklődő