Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - TANULMÁNY - Szlávik Gábor: Egy elmaradott régió szerepvállalása a kor vallási mozgalmaiban: Közép-Phrygia montanizmusa
Közép-Phrygia montanizmusa 9 (.II.4.) Közel ugyanebben az időben, vagy néhány évtizeddel ezek után (az elsőt a vértanúságát 165-ben elszenvedett Iusdnos megérhette még), a Iustinos irodalmi munkásságát meghatározó külső ellenségek és „veszedelmes tévtanok” mellett az egyháznak új ellenfele támadt. Ekkor, a Kr. u. 2. század 50-es — más datálás szerint: 70-es — éveiben25 indult útjára a Kr. u. 66-70 utáni kereszténység26 egyik legjelentősebb központjában, az A .(von) HamackxóX keresztény földnek mondott Kis-Azsiában, 27 a phrygiai Montanos nevével jelzett, magát „újprófétaságnak” nevező,28 tanításainak lényegét tekintve es^katologikus-khiliassjikus, azok megjelenési formáját nézve pedigpneumatikus-enthúsjas^tikus - mozgalom. A tények (77.5. /.) A Kr. u. 2. század derekán Kis-Azsiában kialakult mozgalmat keletkezésének helyéről, a Nyugat- és Közép-Kis-Ázsia határvidékei mentén hosszan elnyúló Phrygiáról, először phryg (tón Phrygón)29 * vagy a phrygek közötti {kata Phrygas)™ eretnekségként jelölik meg orthodox egyházi forrásaink.31 A későbbiekben — a mozgalom második, Kr. u. 179/180 után kezdődő szakaszában — követőit az alapítóról montanistáknak nevezik,32 majd ahogy az egyházon belül már korán szektaként megbélyegzett montanizmus mindinkább kiindulási helyére, Phrygia központi területeire szorult vissza, a szekta híveit a mozgalom központjáról, a phrygiai Pepuzáról leginkább a pepuziánusok megnevezéssel illették.33 Ugyanezeket a Birodalmon belüli Nyugaton, miután a montanista tanítás a második Ld. II. sz. Függelék. Amikor a zsidóság egy jelentős része körében a Rómával szemben tanúsított ellenállás a Ioséphos Flaviustól is megörökített háború kirobbanásához vezetett, a jeruzsálemi keresztény közösség elhagyta a várost. Jeruzsálem Kr. u. 70-ben bekövetkezett eleste - mint ismeretes - fontos mérföldkő a kereszténység történetében. Ettől kezdve mindinkább az Orontés melletti (szír) Antiocheia és az egyiptomi Alexandreia, valamint a birodalmi székváros, Róma az „új hit” legjelentősebb központjai. Harnack, „Die Mission u. Ausbreitung des Christentums“ II (19244), 11,732. Vö. Euseb. HE V 19,2: nea próphéteia, ill. 1. még op. cit. V 16,14. Rövid kitekintésben újabban 1. még ehhez S. Mitchell,’ „Anatolia” II (19952), 105. 29 L. pl. Euseb. HE IV,27: kata tés tón Phrygón haireseós,; V 16,22: apó tés tón Phygón haireseós stb. L. pl. Euseb. HE II 25,6: tés kata Phrygas ... gnómés, V 16,1: tén legomenén kata Phrygas hairesin\ V 18,1: tés ... kata Phrygas kalumenés haireseós; VI 20,3. Hasonló szóhasználattal Hieronymosnál is: ,De viris illustribus’ 40.c. így említik a smyrnai Pionios és presbitertársai vértanúságát elbeszélő, a Kr. u. második század ötvenes éveinek második felében, vagy a század hatvanas éveinek végén keletkezett mártíraktában is: Mart. Pionii XI,2: hé hairesis tón Phygón („a phrygek eretneksége”; herezise). L. pl. Alexandreiai Didymos, ’De trinitate’ 111,18;23;41ill. Hieronymos epist. XLI,1. - Egyebekben Jeruzsálemi Kyrillos nevezi elsőként (a Kr. u. 4. században) a phrygiai szekta tagjait az alapítóról montanistáknak: Catfachesis] XVI,8. 33 Pepu^énoi: Caesareiai Basileios, epist. 188,1., ill. Epiphaniosnál Pepuyanoi: ’Panarion’ XLVIII,14. és XLIX,1. Vö. még Cod. Theos. XIV 5,59. stb.
