Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Ugrai János: Hagyaték egy lelkész után
D OKÚMÉN TUM OK Hagyaték egy lelkész után Ugrat János A lábbi forrásközlésünkben Rákosi János, 1792-ben meghalt jenkei református lelkész után maradt ingóságok listája olvasható. Halálát követően Rákosi szerény vagyonának minden elemét licitálásra bocsátották, jobbára helyi érdeklődők között. A közel másfélszáz tételből álló jegyzék több okból is számot tarthat az utókor érdeklődésére. Részben viszonylag kevés forrás áll rendelkezésünkre a kétszáz évvel ezelőtti lelkészi társadalom anyagi kultúrájára, a prédikátorok háztartásának berendezésére vonatkozóan. így ezen, teljességre törekvő összeírás segítségével pontos képet kaphatunk arról, hogy milyen körülmények között élt egy valószínűleg közepes jövedelmű gyülekezet lelkipásztora. Másrészt az egyes tárgyak és élőállatok mellé következetesen feltüntette a licitet feljegyző összeíró azt az árat is, amelyben a résztvevők megegyeztek, tehát amelyet az alkalmi vételt kihasználó (kihasználni tudó) vevők hajlandók voltak megfizetni. Ennek révén egy meglehetősen összetett háztartási berendezésre vonatkozó ár-érték viszonyrendszer is kibontakozik forrásunkból. Végül a vevők nevének feltüntetésével körvonalazható az is, hogy hány embernek állt módjában egy falusi közösség tagjai közül ilyen akcióban gyarapítani saját vagyonát. Sőt, esetenként arra is utalnak a bejegyzések, hogy ezek a személyek milyen foglalkozást űzve kerültek a licitálás közelébe. Azonban a forrás pontos értelmezését több tényező is gátolja. Részben meglehetősen keveset tudunk Jenke faluról és a helység református gyülekezetéről. A felekezetileg igen heterogén Ung vármegyében, Ungvár közvetlen közelében fekvő Jenke viszonylag tekintélyes református gyülekezettel rendelkezett: nemcsak lélekszámát, hanem több százéves kálvinista múltját tekintve is a környék meghatározó anyaegyházának számított. Ugyanakkor a kisebb filiákkal, leányegyházakkal is rendelkező (Kereszt, Szenteske, Tasolya) eklézsiáról nem találtunk számottevő 18. század végi forrásokat, s így a vagyoni leltár értelmezésének a szempontjából legfon
