Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)

2005 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kertész Botond: A pesti protestáns teológia és az evangélikus egyház

Kertész Botond: A pesti protestáns teológia és az evangélikus egyház 69 Mivel a kormány nem válaszolt a kérelemre, Török Pál 1855. június 26-án újabb beadványban fordult a kultuszminisztériumhoz. Török be­adványa fő problémaként azt említette, hogy meg kell oldani a reformá­tus lelkészek és tanárok német nyelvi, illetve egyetemi képzését. Ezt sze­rinte az 1840-ben elgondolt pesti protestáns egyetem (Török kifejezet­ten az Universität szót használja) részeként most megalakuló teológiai fakultás biztosíthatná a leghatékonyabban. Az 1848-ban „jobb időkre halasztott” terv részleges megvalósítása lehetővé tenné azt, hogy külho­ni egyetemre látogatás nélkül is elsajátíthassák a leendő lelkészek a né­met nyelvet, ami az államnak is érdeke. A legfőbb állami engedély mel­lett azt is kérte, hogy a dunamelléki kerületben, a pesti főiskolára 1848 előtt összegyűjtött adományokat ennek a teológiának a céljaira lehessen felhasználni.29 Török folyamodása tehát egyértelműen közös protestáns egyetemről beszélt. Az 1855. június 29-én kiadott, szűkszavú engedély sem fogalmazott egyértelműen. Az engedély utalt arra, hogy a kérvényező dunamelléki egy­házkerület, illetve Török Pál egy „evangelisch-theologischen Lehranstalt in Pest”(evangélikus — azaz protestáns — teológia Pesten) felállítását óhajtotta. Ehhez képest a leirat első pontja engedélyezte a dunamelléki református egyházkerületnek, hogy „theologische Lehranstalt in Pest” alapítson. Itt te­hát nem szerepelt sem az evangelisch, azaz protestáns, sem a református meghatározás. A második pont — Török Pál kérésének megfelelően — enge­délyezi, hogy erre a célra a kerületben a protestáns egyetemre összegyűjtött pénzeket felhasználják, így de facto elismerte az 1840-ben elkezdett vállal­kozás jogfolytonosságát. A harmadik pont az egyházkerület jogává tette az új intézet külső és belső berendezését, igazgatását.30 Az engedély alapján te­hát nem jelenthetjük ki azt, hogy 1855-ben közös protestáns teológia alakult Pesten, bár az értelmezésnek tág tere maradt. Az új teológia 1855. október 10-én elindította első évfolyamát. Az el­ső két tanévben a teológia református volt, s csak 1857-ben kapcsolódott be fenntartásába a bányai egyházkerület. Azonban már a kezdetektől taní­tott Székács József pesti evangélikus lelkész segédtanárként, amiért java­dalmazást sem kért, Török Pálhoz hasonlóan. Székács József a tanterv előkészítő bizottság munkájában is részt vett.31 Az első tanévben még nem voltak evangélikus diákjai az intézetnek, de a második tanévtől már négy evangélikus hallgató is beiratkozott.32 A bányai egyházkerület számá­ra komoly gondot jelentett, hogy nem volt saját főiskolája, ahol a kerületi lelkészképzést megoldhatta volna. Az 1855. május 4-én tartott közgyűlés Török, 1858. 86-89. p. 30 Szőts, 1896. 36-37. p.; ill. Török, 1858. 62-63. p. 31 Szőts, 1896. 39. p. 32 A Pesti Főiskola iratai, Beiratkozási Anyakönyv 1855-1890., RL. A/13, A/l.

Next

/
Thumbnails
Contents