Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - RECENZIÓK - Dankó Imre: Erdély és a Szentszék a Báthory korszakban. Kiadatlan iratok (1574-1599)
Recenziók 171 1599. december 3-án keltezett levele Claudio Ragoni lengyelországi nun- ciushoz, ametyben arról tájékoztatja, hogy a hírek szerint Báthory András bíborost, Erdély fejedelmét Mihály vajda megölette és azt ígéri, hogy mihelyst biztosat tud a gyilkosságról, azonnal megírja a nunciusnak). Ebben a negyedszázadnyi időszakban sok minden történt Erdélyben, a lényeg azonban az volt, hogy a trienti zsinat után meginduló változások, amelyeknek központi mozgató ereje a jezsuita rend volt, elérte az időközben erősen protestánssá vált „közép-kelet-európai régiót” is. A jezsuiták által vezetett ellenreformációs törekvések szorosan kötődtek a Habsburg ház Erdélyt bekebelezni akaró politikájához. Jelentősen komplikálta a helyzetet az, hogy a lengyel királlyá választott Báthory István nem mondott le az erdélyi fejedelemségről, az Erdélyi Kancelláriát Krakkóban működtette, Erdélyben pedig egy, általa kinevezett helytartóval képviseltette magát. Tevékenységében nagy jelentősége volt dinasztia-alapítási terveinek. Ennek egyik érdekes esete volt, hogy 1595-ben létrejött Károly főherceg lánya Mária Krisztina és Báthory Zsigmond házassága. Báthory István erős kapcsolatot tartott a jezsuitákkal, rokonságának tagjait részben lengyelországi tisztségekre nevezte ki, illetve az Erdélyben maradtakat Erdélyben juttatta vezető állásokba. Az erdélyi rendeknek sok bajuk akadt aztán a Báthory „örökösökkel”, főleg Zsigmonddal, Kristóffal és Andrással, Erdély bíboros fejedelmével, akit végül is 1599. október 31-én meggyilkoltak. Dokumentumkötetünk ezzel a gyilkossággal végződik. A kiadvány 138 levelet tartalmaz. Mindegyik levél elé egy rövid, de igen informatív magyar nyelvű tartalmi tájékoztató került. A leveleket az eredeti latin (illetve néhány esetben olasz) nyelven közük, de a hozzájuk tartozó, nagyon pontos bibüográfiai-filológiai munkával összeállított jegyzeteket, illetve ott, ahol szükséges, a jegyzetek végén külön rövid magyarázatokat közölnek magyar nyelven. A szövegközlést egy pontos névmutató követi, majd pedig egy ötoldalas angol nyelvű összefoglalás zárja a kötetet. Most, a Bocskai István-féle szabadságharc 400 éves jubileuma idején, nem mehetünk el annak megemlítése nélkül, hogy többek között ezek a levelek is nagyon jól, felettébb érzékletesen mutatják a 16. század végének, illetve a 16-17. század fordulójának azokat a lehetetlen gazdasági-, társadalmi- és kulturális viszonyait, amelyek végső soron az 1604. október 14-én kitört Bocskai István által vezetett szabadságharchoz vezettek. Kiadványunk, annak ellenére, hogy végeredményben marginális anyagot tesz közzé, roppant fontos gyűjtemény; amelynek szempontjait, adatait a továbbiakban nem nélkülözhetjük, illetve nem kerülhetjük ki. (Dankó Imre)
