Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - DOKUMENTUMOK - Bolvári-Takács Gábor: Sárospataki baráti kör Budán, 1872-ben
Sárospataki baráti kör Budán, 1872-ben ^olvári-Takács Gábor A z 1531-ben alapított Sárospataki Református Kollégium számára a fennállás első három évszázadában sem volt ismeretlen a végzett növendékek iskolájuk iránti ragaszkodása, bár intézményes öregdiák mozgalomról ekkor még nem beszélhetünk. A külföldről visszatért diákok könyvekkel gazdagították a kollégium könyvtárát, ők jelentették a tanári kar utánpótlását, és különösen a 19. század második felétől rendszeresen adományoztak, vagy tettek alapítványokat az iskola céljaira. A századfordulón már 39 ösztöndíj alapítvány működött. Az egyéni felajánlások mellett,, a Habsburg abszolutizmust követő polgári átalakulással szinte egyidőben, megindult a volt pataki diákok szervezett együttműködése is. A Magyar Országos Levéltárban található adatok szerint az első sárospataki baráti kör már az 1867-es kiegyezés után négy évvel, 1872-ben megkezdte a működését Budán. Ez volt a Sárospataki Kör. Az alábbiakban közzétesszük a körről fennmaradt két, kézzel írott levéltári dokumentumot: az alapszabályt és a Belügyminisztériumnak címzett nyilván tartásba-vételi kérelmet.1 A szövegközlés során megtartottuk az eredeti írásmódot és formát. A dokumentumok alapján fölmérhetjük a baráti kör jelentőségét, ha néhány pillantást vetünk az alapszabály első és harmadik cikkére. Nemcsak arról van szó, hogy Magyarországon a kiegyezést követően néhány évvel a volt pataki diákok eljutottak a társadalmi közélet olyan fejlettségi szintjére, hogy azonos érdekeiket felismerve baráti kört alakítottak, hanem figyelemreméltó az a kitétel is, amely a volt pataki diákokat nem csupán a református főiskola, de az Allamképezde (mai szóval: a tanítóképző) diákjai közül is befogadta. Az Allamképezde ekkor még csupán három éve működött állami intézményként, hiszen 1857-1869-ig egyházi iskola volt. Az állami tanítóképzőintézeti rendszert, mint ismeretes, az Eötvös József-féle népiskolai törvény alapján szervezték meg, s ekkor vette át az állam a már működő pataki tanítóképzőt, hogy aztán 1929-ben, a megszűnt jogakadémia részbeni kárpótlásaként, visz- szaadja, s az 1950-ig ismét a református egyház kezelésében működjön. Mindez azt jelenti, hogy a sárospataki diákok a 19. század második felében a kibocsátó intézmény jogállásától függetlenül egységesen pataki diáknak vallották magukat, s felismerték az együttműködésben rejlő erőt. A később „pataki A^ iratok, levéltári jelzete: Magyar Országos levéltár. K 150. (= A belügyminisztérium általános iratai.) 1872-UI4-4415. 168. cs.
