Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)

2005 / 2. szám - TANULMÁNY - Miskolczy Ambrus: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével a reformkorban

A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével 49 templomod; a csendes tűzhely a te oltárod; ennek közelében állítsd föl szónoki széked; egy kezedben a biblia, a másikban a nemzeti zászló; így lépj föl és hirdesd a mi új szövetségünk igéjét. Lám! politikailag mi nem emancipálhatjuk magunkat; de társaságilag igen, sőt a szociális emanci­páció egyedül mitőlünk függ. Ez legyen végcélunk; oda vigyük rokona­inkat, hogy az okveden bekövetkező polgáríttatásunk ne nagylelkű ala­mizsnaként - ilyennek tekintetik még, fájdalom! az, minek megadását az örök igazság, az emberiség, mint kivált maga a közhon jóléte fennen követeli — hanem kiérdemlett díjul adassék meg.” Ez a vallomás a reformzsidóság ön- és helyzetértékelése, valamint po­litikai programja. Fényt vet élethelyzetének abszurditására. A felvilágoso­dás révén elszakadt a hagyomány védelmet jelentő világától, és bár a né­met kultúrán nőtt fel, a német városi polgárságtól sok jót nem várhatott, hiszen a város egyszerre a sokat ígérő kultúra központja és nem egy eset­ben a zsidóellenesség melegágya. A céhes polgár és privilegizált városi ke­reskedő ugyanis veszélyes versenytársat láttak a zsidókban, akik előtt az 1840-es törvény megnyitotta a városok kapuit. Az urbánus antiszemitiz­mus tautológiába hajló tézise szerint a zsidók privilegizáltak, mert nem kötik őket a céhszabályok, a céheknek egyébként nem lehetnek tagjai, mert zsidók... A magyarosodást igenlő zsidóságnak látnia kellett, hogy po­litikailag és nyelvében a városi németség is magyarosodik, ezért számára a nagy' lehetőség: megelőzni, és a magyar szabadelvűséghez kapcsolódni. A magyar nemzeti átalakulás racionalitását a magyar reformzsidóság nem taktikából vagy egyszerű önmentésből fogadta el, történelmileg és emberi­leg azt találta hitelesnek. A magyar szabadelvűségben látta az erőt, amely az idők követelményeinek megfelelő korszerű nemzeti államot tud életre hívni. Miközben a nemzetiség-kultusz viszonylagosságát maga is érezte, a magyar nemzeti megújulást átélte, a közös magyar-zsidó eredet mítosza is erre ösztönzött. Ugyanakkor a politikai életbe való bekapcsolódás „szoro­sabb értelemben” — az adott feltételek között — még nem látszott kívána­tosnak. Viszont ha magyar társas életet alakít ki, erkölcsileg is kényszeríti az országot a befogadásra, hiszen — józan ésszel gondolkodva — melyik ország az, amelyik saját nemzeti polgárságát megtagadja? A reformzsidó szemlélet egész Európában a polgárosodás terméke. Magyar sajátosság az, hogy a zsidó és a magyar identitás harmóniája sokkal teljesebbnek látszott, mint Francia- vág)' Németországban a zsidó és a fran­cia, vagy a zsidó és a német identitás harmóniája. Magyarország tűnt a fran­cia modell eszményi megvalósulási terepének. A reformzsidó eszmevilág ál­talános sajátossága az is, hogy a zsidóellenesség céltáblájául szolgáló zsidó elemektől: a kétes hírű házalótól, kereskedőtől, kocsmárostól, uzsorástól el­határolta magát, mint ahogy általában elhatárolja magát az értelmiségi az ilyen társadalmi elemektől. Ez számára „gondolkozni nem bíró, vág)' nem akaró kisebbség”, amelynek nyelve „zagyva” német, azaz: jiddis, zsidó kife­jezésekben gazdag régi német nyelv. Ezzel a megnyilatkozással Diósy Már-

Next

/
Thumbnails
Contents