Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - Tóth István György
Egyháztörténeti Szemle VI/1 (2005) 7 adatbázisokat építő, folyvást rohanó kollégák által művelt történetírásnak is alapként kell megőriznie az emberi kapcsolatokat, mint az információk áramlásának is legbiztosabb és leghatékonyabb csatornáját. TIGY pár soros levelei mindig erre figyelmeztettek, ha épp telefonon nem tudtuk elérni egymást. (Amikor egyik régi írásommal kapcsolatosan valaki kritikus észrevételeknek adott hangot, rögtön klaviatúrát ragadott, hogy egyetértése kifejezése mellett a rá jellemző humorral jelezze, hogy így kezdődik az igazi „előrelépés”.) Kedves TIGY! Az „országnak”, hová most átléptél, mi nem tudjuk, van-e történetírása, van-e olyanja egyáltalán, amit mi történelemnek hívunk. Tudom, te nem nyugszol, amíg fel nem tárod a mennyei levéltárak rejtett titkait (bocsáss meg, de csak ott tudlak elképzelni!), nem nyugszol, amíg a múlt száraz adatait kivallatva hallgatóid elébe nem tárod letűnt idők általad újra elevenné tett alakjait. Akarva-akaratlanul arra tanítottál minket, hogyan érthetjük, hogyan tisztelhetjük, ha kell, hogyan élhetjük meg a múltat. E tam'tásod pedig nem maradt múlt idejű — jelen idejű marad mindenkor. A hivatalos nekrológokat (ezt is) hamar elnyelik a könyvtárak, bizonyos vagyok viszont abban, hogy kollégáid, tanítványaid még hosszú éveken át ejtenek el spontán módon egymás közt „emlékszel, amikor TIGY azt mondta / írta...” kezdetű mondatokat. És Te tudod, hogy igazán fontos dolgok így' őrződnek meg az emlékezetben. Emlékedet tényleg megőrizzük, kedves TIGY, nyugodj békében! A£ Egy hadtörténeti Szemle szerkesztősége
