Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 1. szám - BESZÁMOLÓK - Nagy Kornél: Tóth István György akadémiai doktori értekezésének védése. Budapest, 2004. december 10.
114 Egyháztörténeti Szemle VI/1 (2005) hog}' a szerző folytatni kívánja az említett korszak missziós forrásainak feltárását, illetve azok interdiszciplináris elemzését. Ezt jól mutatják Tóth István Györgynek az utóbbi tíz esztendőben több nyelven megjelent forrás- közlései, és a forrásokhoz szorosan kötődő egyháztörténeti publikációi. Ennek megfelelően várható volt, hogy a szerző belátható időn belül nagyobb forrás feltárással fog előrukkolni, amelynek gyümölcse Utterae missionarium de Hungáriáé et Transilvania című nagydoktori értekezés. Az értekezésben közölt dokumentumok igen sokoldalúan mutatják be a három részre szakadt Magyarország társadalmát. A közzétett forrásokból kiderül, hogy milyen reláció állt fenn a három országrész katolikus missziói valamint a katolikus egyház helyi struktúrája között. A forrásokból ugyanakkor kitűnik, hogy a különböző etnikumhoz tartozó misszionáriusok tevékenységét olykor mennyire zavarta meg a helyi felettes egyházi joghatóságok befolyása. Újfent hangoztatni szükséges, hogy a Hitterjesztés Szent Kongregációjának forrásai milyen nagy és felbecsülheteden forrásértéket képviselnek, amelyekből többek között kiderül, hogy a hódoltsági katolikusoknak milyen kapcsolatuk volt a királyi Magyarország területén tevékenykedő megyéspüspökökkel, továbbá milyen viszony állt fenn az előbb említett területek lakossága és missziós püspökségek között. A misszionáriusok levelei ugyanakkor nemcsak a kora újkori magyar egyház- történet nélkülözheteden forrásai. A feltárt dokumentumokból rekonstru- álhatóak a korabeli etnikai és népesedési viszonyok, azonkívül figyelemmel kísérhető a korabeli lakosság műveltsége, hiedelemvilága, és világképe. Hiteles kép állítható össze, hogy a hódoltatott lakosságnak mennyire volt bonyolult viszonya mohamedán uraikkal. Tóth István György munkájában mindazonáltal arra törekedett, hogy a régió története számára használhatóvá tegye az olvasók, s így a szakma művelői számára, a latin és olasz nyelvű misszionáriusi leveleket. A szerző értekezésében végezetül kiemeli, hogy a kora újkori egyháztörténetben csakis a rendelkezésre álló dokumentumok szisztematíkus összegyűjtése és szigorú kritikai kiadása jelenthet szakmai előrelépést, így segítheti elő a közép-, illetve kelet- közép-európai egyház-, valamint művelődéstörténet hitelesebb, alaposabb megismerését. Összefoglalva, maga az értekezés jóval több, mint egy egyszerű forrás- közlés vagy forrásgyűjtemény, mert az értekezés bizonyára nemcsak a hazai egyháztörténet alapvető forráskiadványa lesz, vélhetően számos hor- vát, szlovák, bosnyák, szerb, román, osztrák kolléga is felhasználja kutatásaihoz. Ugyanakkor evidens, hogy a magyar történettudomány számára ad újabb kutatási távlatokat, azonban a források, azaz Magyarországról és Erdélyből küldött missziós levelek tartalma — mirabile dictu — mindenképp interdiszciplinárisnak tekinthető, ugyanis az egyház- és politikatörténeten kívül az értekezés valóságos „kincsesbányája” nemcsak magyar, hanem a
