Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)

2004 / 2. szám - RECENZIÓK - Bitskey István: Litterae missionariorum de Hungaria et Transilvania (1572-1717), vol. I-II.

160

Egyháztörténeti Szemle V/2 (2004)

adatott ki 1637-ben. Még az a terv is felmerült, hogy a missziók lelkes pat- rónusa, Francesco Crasso raguzai orvos kiváló török kapcsolatai révén — esetleg török könyvekért cserébe — a Bibliotheca Corviniana újból felállítható lenne, sajnos persze a merész elképzelés nem valósult meg. Viszont rekonstruálni tudta Tóth István György a belgrádi ferences misszióspüspök Giacomo Boncarpi saját könyvtárát, amelyet amolyan tábori bibliotékaként hordozott magával, ládákba rejtve, s ebben a legfrissebb teológiai munkák jelezték a tulajdonos naprakész tájékozottságát és széleskörű érdeklődését. S azt is, hogy ezeket a könyveket a hódoltságon belül használata, illegalitásban ugyan, de terjesztette. A könyvtörténetet érintő értékes adatok felsorolását még hosszan folytathatnánk, de nem tesszük, mert Tóth István György ezt egy terjedelmes önálló tanulmányban már megtette s a Berlász Jenőt köszöntő kötetben közreadta.6 Az elmondottakból is kitűnik azonban, hogy az ún. „eretnek” könyveket lehetőség szerint elkobzó, olykor máglyára is küldő hittérítők azért ezeknél sokkal több könyvet hoztak, vittek, forgalmaztak és írtak, s így a műveltség terjesztéséhez nem csekély mértékben hozzájárultak.

Két tényező persze igencsak gátolta az olvasnivalók terjesztését: a széles körű analfabétizmus egyfelől, a soknyelvűség pedig másfelől, ugyanis a misszionáriusok sokszor el sem tudták dönteni, milyen nyelvre kellene lefordítani az alapvető kateketikai kézikönyveket, hogy azok ezen a tájon valóban olvasókra találjanak. Sok nehézség ellenére s egyoldalúan, de mégiscsak hozzájárultak a külhoni misszionáriusok is az egyházi kultúra terjesztéséhez a Kárpát-medencében, így ezt a tényezőt is szem előtt érdemes tartani a művelődéstörténeti összkép megrajzolásakor.

Egy további érdemleges kérdés, amelyre a levelek alapján választ lehet keresni, hogy az olasz, horvát, bosnyák, albán és egyéb külföldi hittérítők miképpen reagáltak a számukra szokadan közeg kihívásaira, az idegenség megtapasztalására, a számukra igencsak szokadan és gyakran értelmezhetetlen szokásokra, körülményekre, a másfajta mentalitásra. Közülük többen egyáltalán nem értették meg a Kárpát-medence lakosainak helyzetét: volt, aki az itteni kibírhatadan bábeli nyelvzavarról beszélt, egy másik hittérítő szerint itt száznál is több ágra szakadt a „lutherista eretnekség", ismét mások azt panaszolták, hogy évek óta szalmán kell aludniuk s már nem is tudják, milyen az ágy és a párna. A leheteden útviszonyokról és az útonállókról ugyancsak sok szó esik, a frissen Magyarországra érkezett olasz ferences, Bonaventura da Genova földrajzi tájékozadansága pedig egyenesen komikus (pl. a Tiszát Túróc megyébe helyezi, I. nr. 153, vagy pl. 1/139.). Erdélyről ugyancsak ő írja, hogy ebben a barbár országban sok olyan szenvedés vár a misszionáriusra, amelyre Itáliában nem készítették fel őket (I. k. nr. 215). Négy éves itteni működése után azonban, miután Pázmány olasz tit6 BÚZA JÁNOS (szerk.): Emlékkönyv Berlászjenó 90. születésnapjára. Bp., 2001. 419-455. p.