Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 2. szám - RECENZIÓK - Bitskey István: Litterae missionariorum de Hungaria et Transilvania (1572-1717), vol. I-II.
Recenziók 157 telésével, kiutat kereső javaslatokkal, kegytárgyak és könyvek kérésével, különböző jogosultságok vagy éppen a doktori cím s még inkább anyagi források iránti kérelmekkel, nem ritkán pedig vádaskodásokkal is. Az utóbbiaknak beszédes példái többek között Simone Matkovich feljelentő levelei, amelyekben a ferenceseket egyenesen a szultán katonáinak nevezi, a jezsuitákat pedig majdhogynem a katolicizmus ellenségeinek állítja be (I. 146, 147 stb.), mivel elüldözik a plébánosokat. A tanulmány indokoltan foglalkozik részletesen Pázmány érsek 1622. június 20-án keltezett felterjesztésével, amelyben a Hitterjesztés Szent Kongregációja számára átfogó képet adott a magyarországi egyházi állapotokról. Ez a memorandum felmérte a paphiány súlyos következményeit, s ettől kezdve beszélhetünk átfogó programról a magyar katolikus papképzést illetően: megindult a Pázmáneum szervezése, feltöltődött a római Collegium Germanicum Hungaricum magyarországi alumnusainak létszáma, Grácban is több lett a magyar tanuló, majd 1635-ben már az egyetem is megkezdte működését Nagyszombatban. Azt Tóth István György is pontosan érzékeli, hogy Pázmány sokkal fontosabbnak tartotta a nevelést, a belső megújulást, mint a missziók ügyét, s minden pénzügyi támogatást az előbbire igyekezett csoportosítani. Azt viszont még érdemes lenne ehhez hozzáfűzni, hogy ezt a horvát klérus is ugyanígy látta, ezért alapították meg Bécsben, röviddel a Pázmáneum után, a horvátok saját papnevelő intézményüket, amelyről újabban átfogó igényű monográfia született Kamilo Dockal tollából.2 Teljes tanári és diáknévsorokat ad közre ez a kiadvány, amelyet a magyar kutatás tudtommal még egyáltalán nem hasznosított, noha a 17. századi horvát és magyar papképzés ügye szorosan összekapcsolódott, s a térség rekatolizációjában a missziók mellett ez kapott hangsúlyos szerepet a következő évtizedekben. Tóth István György munkájának súlypontját természetesen a misszilisek közlése és jegyzetelt értelmezése jelenti. A levelek megismerése rendkívül sok tanulsággal jár, ezt ezúttal csak néhány példával illusztrálhatjuk. Már a viszonylag kevés - itt inkább csak a Lukács-féle kötetekhez pótlásként, teljes mértékben indokolt kiegészítésként közreadott — 16. századi anyagban is előkerül egy kuriózum számba menő eset: Bartolomeo Sfondrato jezsuita misszionárius története. A közölt dokumentumok alapján a szerző arra a következtetésre jut, hogy a nevezett atya megháborodott, s Temesvárott 1583-ban elborult elmével halt meg (életrajzi kötet, 49. p.). Több kortársi levél támasztja alá ezt a verziót. Ezzel szemben Molnár Antal ugyancsak 2002-ben megjelent monográfiájában azt olvassuk, hogy Sfondratit levelei „megkeseredett embernek mutatják ugyan, de semmiképpen sem elmebetegnek”, csupán arról van szó, hogy őt minden eszközzel el kívánták volna Hrvatski Kolegij u Beöu 1624-1784. Collegium Croaticum Viennense, Wien-Zagreb, 1996.