Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)

2004 / 2. szám - DOKUMENTUM - Fazekas Csaba: Dokumentumok Miklós Imre lemondásának történetéhez (1989-1990)

Fazekas Csaba: Dokumentumok Miklós Imre lemondásának történetéhéz 129 mellett voksolt az országgyűlésen.23 Kormánypártisága miatt kap egyre gyakrabban fenyegető telefonokat, leveleket Bíró Imre kanonok, az Or­szágos Béketanács Katolikus Bizottsága főtitkára.29 30 * Elgondolkoztató, hogy Tóth Károly református püspök, aki közismerten következetes és bátor szövetségesünk, a közelmúltban lezajlott zsinaton nem tudta meg­őrizni a zsinat lelkészi elnöki funkcióját.3' A kialakuló helyzeten úrrá lenni azért is nagyon nehéz, mert megítélé­sem szerint a rádióban, a televízióban és a nyomtatott sajtóban, a nyilvá­nosság és a demokrácia jelszava mögé bújva, olyan megnyilatkozások is kaptak és kapnak fórumot, amelyek zavart és megosztottságot okoznak a hívő emberek körében nem kis mértékben hozzájárulnak egyházi szövet­ségeseink egy részének elbizonytalanodásához. Minden erőfeszítésünk ellenére - amelynek hatását az Állami Egyház­ügyi Hivatal státusza körüli híresztelések, gyakran jelentős vezetőkre is hi­vatkozva, jelentősen gyengítik - úgy látom, hogy az állam és az egyházak, vallásfelekezetek közötti politikai szövetség fokozatosan bizonytalanná válik. Szükséges lenne egyértelművé tenni, késedelem nélkül határozottan megvédeni eddigi szövetségeseinket, mert elveszítjük őket. Ha erődennek, tétovázónak mutatkozunk ügyükben, akkor azoknak az erőknek a pozícióját erősítjük, akik eddig is azt vallották, hogy „nem ér­demes a kommunistákkal szövetséget kötni, mert az csak a szükség által diktált taktika”. Ezeknek a vélekedéseknek a felerősödése és térhódítása szövetségi politikánkat perspektivikusan is veszélyeztetik. Kedves Grósz Elvtárs! E levelemet nem előterjesztésnek szánom többek között, azért mert vezető munkatársaim közül egyesek nem tartják célravezetőnek jelentke­zésemet. Mégis kötelességemnek érzem, hogy jelezzem [az] általam érzé­kelt folyamatot és személyes meghallgatáson tanácsot kérjek. Jelezni szeretném, hogy a Politikai Bizottság 1983. február 15-i határo­zatának végrehajtásáról és az egyházpolitikai munka megújításának felada­tairól, valamint a lelkiismereti szabadságról, a vallás szabad gyakorlásának jogáról és az egyházügyekről szóló törvény irányelveiről jelentés készül az 29 _ Az országgyűlés 1988. október 7-i ülésén 360 képviselőből 317 a vízlépcső építése mel­lett, 19 pedig ellene szavazott. Az egyházak által az akkori országgyűlésbe intézményesen delegált 8 követ közül csak egy ellenezte a projektet. Bíró Imrét 1989. november 20-án mentette fel Paskai László esztergomi érsek a főtitkári tisztségből. 1989. január 18-án nyílt meg a református egyház IX. zsinata Budapesten. (Eredetileg 12 évre kapott mandátumot, de 1991 februárjában feloszlatta önmagát, új választójogi statú­tumokat is alkotott.) Lelkészi elnökké Kocsis Elemér tiszántúli püspököt választották, Tóth Károly dunamelléki püspök az alelnöki posztot kapta.

Next

/
Thumbnails
Contents