Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csorba Dávid: A 17. századi kálvinista prédikáció-kutatás története
Csorba Dávid: A 17. századi kálvinista prédikáció-kutatás története 99 ortodoxiát szokás szembeállítani a 17. századi evangélikus pietizmussal, Svájcban a karte%iám%muss2\. vegyes ortodoxia ,a felvilágosodást készíti elő, Franciaországban a remonstráns irány játssza ezt a szerepet.50 Német és francia nyelvterületen tehát a szekularizáció mentén az egyházi keretek viszonylagos fenntartásával zajlik le a szellemi irányváltás. Ehhez képest az angol és a holland példa azt mutatja, hogy a felekezetek csoportképző és szegregáló szerepe továbbél, a premodern eszme- vagy kegyességtörténeti irányvonalai, sőt inkább a funkciói kis változtatással ráilleszthetők a jelenkori társadalmi helyzetre: a 21. század tömegesítő és struktúrabontó társadalmi mozgásai ellenére felismerhetőek a hagyományok mentén elkülönülő mikrokultúrák. A prédikáció összességében mindig is része volt a nemzetközi művelődéstörténeti kánonnak, habár jóval korlátoltabb lehetőségekkel élhetett egy ilyen témában a kutató, különösen vonatkozik ez a 17. századi elemzésekre.51 Elsőként az egyháztörténeti szakirodalom rögzítette adatként, majd a népi kultúra iránt érdeklődők figyeltek fel a műfajra, és segédtudományként alkalmazták (maszk/színjátszás, utazási irodalom, radikális szövegek, női irodalom). Irodalmi textusként értékelték az irodalmárok az ismertebb nevű, már az irodalomtörténeti hagyományba beillesztett szerző egyházi beszédét. Az elkövetkezendőkben tehát az a cél, hogy a 17. századi „historical text and context” együtt, a maga „társadalmi, kulturális, egyháztörténeti, teológiai komplexitásában” egymást erősítve váljon érthetővé.52 50 Ld. a Pietismus und Neuheit köteteit. III. GreSCHAT, MARTIN: Orthodoxie und Pietismus. Stuttgart — Berlin — Köln — Mainz, 1982. (Gestalten der Kirchengeschichte, 7.); HEYD, MICHAEL: Between Orthodoxy and the Enlightment: J-R. Chouet and the Intoleration of Cartesian Science in town of Geneva. Hága, 1982.; LaPlanche, FRANCOIS: Le Siede des Lumieres et la Bible. Paris, 1986. 459. p. 51 A 16. századdal foglalkozók száma még igen tekintélyes, a következő századra ez már jócskán nem igaz. Kis sarkítással azt mondhatjuk, hogy mikor már az érdeklődés erőterébe kerültek a 16-17. századi itáliai, sőt katalán protestáns mozgalmak és irodalmuk is. Ld. WELTI, MANFRED: Die italienische Reformation in den Grundzügen. In: Zeitschrift für Kirchengeschichte, 1985. 13-33. p.; POCOCK, JOHN G. A.: Settecento protestante? L’illuminismo riconsideralo. In: Quademi sioriä, 1997. 315-337. p.; ill. SPACH, R. C.: Juan Gil and the sixteenth-century Spanish Protestantism. In: The Sixteens-Century Journal, 1995. 857-879. p.; NIETO, JÓSÉ C.: El Renacimiento y la otra Espana. Vision cultural sodoespiritual. Genf, 1997. (Travaux d’Humanisme et Renaissance, 315.); RAWLINGS, HELEN: Church, religion and Society in early modern Spain. Oxford - Basingstoke, 2002. (European Studies Series.) így a 17. századi hihetetlenül bőséges - és éppen az ingová- nyossága miatt kevésbé vonzó - kálvinista „prédikáció-labirintus” területére lépni nagyobb, „horatiusi” merészség kívántatik. „Non cuivis homini contingit adire Corinthum.” („Nem sikerülhet akármely utasnak elérni Corinthust.” Horatius Epist. 1.17,36.) 52 Ferrell-McCullough, 2000.12., 16. p.
