Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)

2003 / 1. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Oexle, Otto Gerhard: A szerzetesség kialakulása, mint történelmi probléma

94

Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003)

Mire vezethető vissza ez az átalakulás? — ez Hamack következő kérdése. Véleménye szerint ez annak a következménye volt, hogy a nyugati szerzetesség a pápa által irányított egyház szolgálatába szegődött, és ezáltal - hasonlóan magához az egyházhoz — „összefonódott a világgal, az állammal, a kultúrával”.

Újra és újra a pápaság volt az, amely a szerzetességet fontos segítőként maga mellé állította. Ez négy szakaszban történt: „a bencés rend 6. századi megalapítása, a clunyi reform a 11.században, a kolduló rendek megjelenése a 13.században, a jezsuita rend megalapítása aló. század során — ez a négy esemény a nyugati katolicizmus történelmének négy jelentős mérföldköve volt”. Hamack figyelmének középpontjában elsősorban a jezsuita rend állt. Véleménye szerint ez volt „a nyugati szerzetesség utolsó és látszólag hiteles szava római alakban.”

3. Hamack kérdése máig izgalmas kérdésként van jelen. Ám válasza a saját maga által felvetett kérdésre már nem kielégítő számunkra. Mert először is nehéz elfogadni azt, hogy a szerzetesség sokrétű, évszázadokon átívelő kulturális alkotásai a saját alapjaitól való elidegenedés, eredeti ideáljaival szemben elkövetett árulás következményei lennének. Továbbá a Wilhelm Wundt által megfogalmazott „célok heteronómiája”, tehát az eredeti szándékok közt nem szereplő, járulékos következmények feltételezése sem oldja meg a problémát.

Másodsorban azzal a képpel, melyet Hamack a nyugati kereszténység történelméről felvázol, részleteiben sem érthetünk egyet. Nursiai Benedek egyáltalán nem alapított szerzetesrendet. És ma már — Harnack elképzeléseivel ellentétben — senki sem interpretálja úgy a clunyi mozgalmat, mint a pápák abbéli próbálkozását, hogy a szerzetességet a maguk szolgálatába állítsák. Harnack saját kérdésére adott válaszát a szerzetesség eredetével és hatásaival, eszményeivel és történelmével kapcsolatban tehát már nem tudjuk elfogadni. Ám ez azt jelenti, hogy maga a kérdés is idejétmúlt lenne? Nem gondolom. Mert ha a kutatás kitart amellett, hogy a szerzetesség eredete az aszkézisben keresendő, és ameddig ezt a véleményt képviselni fogja, addig foglalkoznia kell Hamack kérdésével, mely a kulturális, a világban kifejtett hatások és a világtól elzárkózó, aszketikus elvek viszonyára irányul.

Helyes-e azonban Harnack kiindulópontja: az a tézis, mely a szerzetesség lényegét az aszkézis, a világon való felülemelkedés, a világból való kivonulás eszményében látja? Valóban az aszkézis jelenti a szerzetesség eredetét?

4. Harnack írása nem sokkal megjelenése után egy figyelmes és éppoly kiváló, mint befolyásos olvasóra talált Max Weber személyében.