Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sas Péter: Vatikán és Románia államközi megállapodásai a két világháború között
84 Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003) bizonyítja, hogy az erdélyi püspökségek bukaresti érsekség alá gyűrésével előre megfontolt módon arra törekedett, hogy a magyar katolikusok védelmében és érdekében püspökeik ne mondhassák el véleményüket a szenátusban. A parlamenti képviselet ügyében Gyárfásnak is el kellett ismernie, hogy a „kérdés eldöntése” Róma kezében volt. A magyar katolicizmus parlamenti fiaskójára pedig fel lehetett volna készülni, ennek árnyékát Vasile Goldij 1928-ban Majláth püspökhöz írt magyar nyelvű levele is előrevetítette: „A római katholikus egyháznak ezen képviselője, a római szentszék kívánsága szerint, a mindenkori bukuresti római-katholikus Érsek lesz”. Nemhiába fakadt ki Pál Gábor ügyvéd, román parlamenti képviselő a konkordátum létrejöttével kapcsolatban: „ki vagyunk szolgáltatva a pápai nunciusoknak, akik tudtunk nélkül diplomatizálnak felettünk”. A legkeményebben és legélesebben a mindenkor autonóm szellemű Jakabffy Elemér fogalmazott, aki — nyomatékosításul —, minden tisztségét kiszerkesztette cikke megjelentetésénél. „Az a szentszéki diplomácia, mely ezt a konkordátumot megkötötte, aligha ösmeri a mienknek felfogását és diplomataerkölcseit”. A nemzeti és az egyházi érdekek politikai alapú szembeállításakor nem az egyházi érdek szokott győzni. A szentszéki diplomácia számszakilag elkönyvelhető „eredményei” közé kell számítani az erdélyi katolikus- ság értelmiségiként számon tartott százainak (talán ezreinek), konkordátum utáni protestánssá válását. A megszületett konkordátummal Majláth püspök is elégedetlen volt és ennek finoman hangot is adott a Státus soron következő gyűlésén: „Ami még hiányzik a konkordátumból, azt lehet pótolni. Azért vannak itt katolikus képviselőink és szenátoraink... Ott lesz a püspök is, mindaddig, amíg él...” Mindezek tudatában teljességgel érthető és nem pátoszos dicshimnuszként értelmezhető Gyárfás Elemér átgondolt megállapítása, melyet Majláth püspöknek írt levelében fogalmazott meg: „Nagyméltóságod jelenleg már sajnos az egyetlen s emberi számítás szerint hosszú időre, talán évszázadokra az utolsó katolikus püspök, kit a Romániához csatolt volt magyar területekre még az apostoli magyar király nevezett ki... Nagyméltóságodra vár tehát az a nagy történelmi feladat, hogy azokat az ősi pilléreket és tradicionális intézményeket, melyek e területen a múltban fennállottak s amelyek a jövőre biztosítani alkalmasok Erdély magyar népének hitében és nyelvében való megmaradását, akként erősítse meg és bástyázza körül, hogy ezek a későbbi idők viszontagságai között is oltalmat és fedelet nyújthassanak utódaiknak”. A konkordátum létrejöttének körülményei, a katolicizmus egységének nem használó latin és görög szertartású egyházak nemzeti alapú érdekkülönbözőségének nyílt megjelenése, a kisebbségekre nézve hátrányos
