Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sas Péter: Vatikán és Románia államközi megállapodásai a két világháború között
Sas Péter: Vatikán és Románia államközi megállapodásai... 81 románok áttérésére vonatkozó szép reménység megvalósulásában kételkedni látszott. A román kormány második tervezetében azt javasolta, hogy a Csanádi és az erdélyi püspök ne a bukaresti érseknek, hanem magának a pápának legyen alárendelve. A magyar püspökkari értekezlet elzárkózott a változásoktól. Az erdélyi magyar katolicizmus egészét sújtó engedékeny vatikáni politikával szembeni ellenérzést és a várható következmények miatti aggódást Gróf Széchenyi Miklós nagyváradi püspök nyíltan megfogalmazta: „Magyarország ezeréves katolikus múltjával mit sem törődve, egymás után olyan intézkedéseket tesz a Szentszék, amelyek az új államok erősödését szolgálják... nem a latin katolikusokat védik, hanem a román államot és a románokat, mert futnak az unió illúziója után”. Az elakadt tárgyalásokat a liberális Bratianu-kormány vallásügyi minisztere, Constantin Banu újította fel. Új fogalom és új ütközőpont merült fel a tárgyalásokon, a Patrimonium Sacrum. Az „atyától kapott szent örökség” fogalmát jelen esetben az erdélyi latin és görög szertartású egyház ingó és ingatlan vagyonának uniójából, egyesüléséből létrejövő vagyon képezte volna. Az érdekes elképzelés megvalósulásával az autonóm Erdélyi Római Katolikus Státus kezelte értékes ingatlanok és a román földreform végrehajtása után meghagyott római katolikus birtokmaradványok, a görög katolikus egyház szerényebbnek nevezhető tulajdonával együttesen bekerültek volna egy olyan összetételű püspöki tanács irányítása alá, melyben a görög szertartású tagok lettek volna többségben. A megakadt tárgyalások 1924-ben indultak újra a bukaresti nuntius, Angelo Maria Dolci előterjesztette javaslat alapján. Minden latin szertartású püspökség a bukaresti érsekség joghatósága alá kerülne, létrejönne a Patrimonium Sacrum, viszonzásul garanciák mellett folytatódhatna az egyházi iskolák működése. A Vatikánnak olyan kompromisszumos megoldást kellett találnia, mely mind a latin, mind a görög szertartású katolikus egyház számára megfelelő és egyúttal a román kormány egyetértésével is találkozik. A római katolikus egyház jogbiztonsága eléréséhez szükséges volt nemzetközi biztosítékra, melyet a konkordátum jelentett. Ugyanakkor azt gondolta a Szentszék, hogy a román hívőket tömörítő és a nemzeti érdekeket képviselő görög katolikus egyház megerősödésén, majd térnyerésén múlhat a katolicizmus helybeli, nagy tömegeket érintő, magasabb szempontú, távlati jövője. A Vatikán erőteljesen szorgalmazta a megállapodást. A tárgyalásokba bekapcsolódott Gyárfás Elemér, az Erdélyi Római Katolikus Státus világi elnöke írta Majláth püspöknek: „A Nun- cius úr a leghatározottabb formában kért, hogy okvetlenül egyezzünk meg”. Az említett okok miatt következhetett be, hogy tulajdonjogának fenntartásával a római pápa a kolozsvári minorita templomot és rendházat örök használatra, a római katolikus Kálvária templomot 25 évre — 1924-től 1949-ig - átengedte a görög katolikus egyháznak. (Megjegyzem
