Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Vischer, Lukas: Kálvin öröksége és a jelenkori református egyházak szakadásai
68 Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003) túlhaladnunk Kálvin tanításán ahhoz, hogy a jelen kihívásaival eredményesen megbirkózhassunk? A következőkben e kérdéskör négy vonatkozására térek ki. Kálvin úrvacsora-tana és -gyakorlata között ellentmondás figyelhető meg. Az Augsburgi Hitvallás nyomán ő is az egyház ismertető jeleihez (nóta) sorolja azt, ahol a „...szentségeket Krisztus rendelése szerint szolgáltatják ki.” (Inst. IV,19.) Krisztus jelenléte zálogaként bízta az úrvacsorát az egyházra: a kenyér és a bor bizonyos értelemben véve látható igék, amelyek Isten Krisztusban való hozzánk fordulását hirdetik. Kálvin nem hagy kétséget afelől, hogy a Krisztus jelenléte eme jelével minden isten- tisztelet keretén belül élni kell.18 S mégsem jutottak el eddig. Az ellentmondás nyilvánvaló. A református egyházakban hiányzik az egyház ismertető jelei közül valamelyiknek a teljessége. Nem emiatt halványult —e el az a tudat, hogy az egyház Isten teremtménye és adománya? Nem ez veze- tett-e el oda, hogy a prédikáció, valamint a prédikátor ilyen hatalmi szerephez jusson? Kálvin alig szól a% ejyhd% egyetemes küldetéséről. Figyelmét kora egyháza megújítására fordította. Kora nagy eseménye az egyház újraéledése az eltévelyedésből és a szétszóratásból. Éppen ezért minden erejét arra összpontosította, hogy az igazi egyházat győzelemre vigye. Kálvin nyomatékosan szól egy munus propheticum Christi-m\, más szóval az evangélium nizmus egyik jellegzetessége.” E megállapításhoz Holl még a következő jóhiszemű értelmezést fűzi hozzá: „Tiszteletet érdemlő a reformátusságon belül a viták tisztességessége, valamint az önállóság védelmezésében megmutatkozó elszánt bátorság. A kisebb és nagyobb egyháztestek kapcsolatában figyelemre méltó sajátosságok jelentkeznek. Különben érvényes az a törvény, hogy a hozzám legközelebb álló taszít el leginkább magától. Megfigyelhető, hogy a szétvált felekezetek egymással szembeni erőteljes versenye dacára mégis úgy ahogy kijönnek egymással [...] Az anyaegyház mellet létező számos szekta létrejötte arra tanít, hogy széles sávú türelmesség jöjjön létre. Nem mond ellen a természetes fejlődésnek az a tény sem, hogy a 19. században a reformátusok igen jól boldogultak az unióval (uniós egyházak Németországban), s hogy a modem kori, a protestáns egyházak szétforgácsolódása elleni mozgalmak létrejöttében kezdeményező szerepet vállaltak” Holl, 1928. 275. p. 18 „A kis értekezés az úrvacsoráról” c. művében (1541) ez ált „Minden ékes rendű egyházban legyen meg az a gyakorlat, hogy annyiszor éljenek az úrvacsorával, amennyit a nép felvevő képessége elbír. Mindenki készüljön fel arra, hogy lehetőleg minden alkalommal részesüljön a gyülekezetben kiosztandó úrvacsorában, amennyiben mentes minden olyan akadálytól, amely azt nem zárja ki.” Calvin Studienausgabe, Bd. Vi, 1994. 465. p. Az 1559-es Institutio-ban Kálvin még ennél is tovább megy: az istentisztelet teljességéhez hozzátartozik az úrvacsora. (Inst IV,17,44.) Elsődleges célja persze az volt, hogy a gyülekezet tényleg éljen az úrvacsorával. A korabeli gyakorlat szerint évente egyszer úrvacsoráztak, azon kívül a mise keretén belül nem éltek úrvacsorával. Kálvin ezt a gyakorlatot ellenzi, mondván, hogy ez semmibe veszi Krisztus rendelését. Az úrvacsora csak akkor úrvacsora, ha élnek is vele Ebben az értelemben jelentős haladásnak számított az évente négyszeri úrvacsorázás.
