Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)

2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Vischer, Lukas: Kálvin öröksége és a jelenkori református egyházak szakadásai

Kálvin öröksége és a

jelenkori református egyházak szakadásai

Lukas Vischer

S

egít-e nekünk Kálvin öröksége azzal a számos szakadással szemben, amelyek a ma református egyházait annyira jellemzik?

A jelenkori református egyházak helyzete

Egyházaink jelene nem bátorító. A református keresztyének teljes erejükből igyekeztek támogatni az ökumené kibontakozását. Hozzájárultak az Egyházak Ökumenikus Tanácsa létrejöttéhez és felépítéséhez, másfelől a református egyházak hosszú sora tovább és tovább szakadt. Ugyanakkor maguk az egyházak taglétszám szerint gyarapodtak. Nem egy országban a reformátusok száma megkétszereződött vagy megsokszorozódott. Sokuk nem ragaszkodott az „egység kötelékéhez”, hanem elhanyagolható okok miatt szétváltak.

A szétválásokat, szakadásokat számos református keresztyén lebecsüli. Vagy egyszerűen elhallgatják őket, vagy napirendre térnek fölöttük, mintha bár sajnálatos, de nem lényegbevágó dolgokról lenne szó. A teológusok egyházképe sem mindig állja ki a gyakorlat próbáját, s olyan egyházelméleteket dolgoznak ki, amelyeknek a valósághoz nem sok közük van.1 A hiányosságokat nem veszik komolyan, azzal érvelve, hogy a re1 Jó példa erre: MOLTMANN, JÜRGEN: Kirche in der Kraft Gottes. München, 1975. Moltmann programszerűen rámutat „mihelyt belépnek az egyházak az ökumenikus mozgalomba, attól kezdve az egyházról szóló tan nem állhat a saját felekezet önértelmezése, mint a másik felekezettől való elhatárolódás szolgálatában”. 25. p. Továbbá „bármennyire is fontos a saját hagyományok határain túllépni, mégsem lehet az egyházak valóságát az ökumenikus mozgalomban mintegy levetkőzni. Ha a saját helyzetünket nem mérjük fel eléggé, és nem dolgozzuk fel, alkalmatlanokká válunk az építő jellegű ökumenikus párbeszédre. Ha valaki magát képtelen úgy látni, mint őt mások látják, az