Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)

2003 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tóth Zsombor: EGOizmus. Az énreprezentáció mint én-performancia (self-fashioning) Bethlen Miklós emlékiratában

84 Egyháztörténeti Szemle IV/2 (2003) agóniában. ”113 114 A beteg anyját titkon gyógyítgató fiú szerepe újra elsősor­ban a Szőnyi-féle mártirológiaprivatum—publicum képletet asszociálja, illetve a lemondás, az áldozatvállalás példáján keresztül a mártír szerepét, tehát nem jut el a paraklétoszi szerepmintáig. Ezt igazolja az is, hogy Bethlen egyeden egyszer utal aparaklétoszpz, nagyjából abban az értelemben, ahogy Dávidházi vázolja, ám nem önmaga reprezentálása végett, hanem a Szent­lélek számára jelöli meg ezt a szerepkört: „Oh áldott Szentlélek Úristen... Mivel azért te vagy az Atyától, Fiútól kijött nagy Paracletus, minden igazságra vezér­lő imádság, hálaadás, vigasztalás és örömnek lelke, a te magadtól ígírt kimondhatat­lan fohászkodásokkal törekedjél énmellettem, az a te mennyei tüzed eméssze meg az én hibás áldozatomat az Úr Jézus Krisztus igazságának oltárán. Te magad vidd fel annak füstit az én mennyei Szent Atyám országába és ugyan te magad hozd le a jó választ reá az én keseredett és kétséggel tusakodó, bűnös, elbágyadt lelkem kebelé­„114 re. Rendkívül jelentős ez a részlet, hiszen ebből derül ki, hogy az amúgy is impozáns bibliaismerettel rendelkező Bethlen számára nem is- mereden a paracletus fogalma, szerepköre. Azonban nem fér(het) kétség ahhoz sem, hogy a Paracletus, aki Bethlen szerint is a vigasztalás, közbenjá­rás funkcióit vállalja fel, az isteni Szentháromságon belül a Szendélek számára fenntartott szerepkör. Be kell látnunk, hogy noha Bethlen maga is közbenjár, vigasztal, másokért imádkozik ezt elsősorban a mártíri és prófétai szerepe, sőt identitása felől végzi, és nem paraklétoszi minőség­ben. Noha Dávidházi Péter helyesen állapítja meg, hogy a Kölcsey által performált paraklétoszi szerep a protestáns prédikációirodalom és törté­nelemteológia szerephagyományából eredeztethető, nem tévszthetjük szem elől, hogy Bethlen Kölcsey előtt jó száz évvel előbb ír, gondolkodik és hisz. Ha Kölcsey esetében a paraklétoszi szerep már túl van egy szeku- larizációs perióduson, és egy nem kizárólag konfesszionális alapon szer­veződő hazafiasságeszme megjelenítője, addig Bethlen esetében, érthető módon, a paraklétoszi szerepkör megmarad a szakrális és a teológiai di­menzióban, nem lényegül át olyan profán érzelmek, gondolatok, értékek jelölőjévé, mint amilyeneket a szekularizáció esetében kibővülő mártirológia megenged. A szent és profán kulturálisan szabályozott egyensúlya, az átalakuló vallásosság közösségi és individuális gyakorlata, il­letve ezek befolyása a közösség világnézetére magyarázza azt a parado­xont is, hogy míg Kölcsey költői magatartása a kor olvasatában is kompa­tibilis volt a paraklétoszi szerep felvállalásával, noha társadalmi szerepe nem esett egybe jelentős hatalmi pozícióval, addig Bethlen Miklós, erdélyi kancellárként kora gondolkodásának megfelelően „csak” mártírként és 113 Bethlen-levelek, 1987. II. 1186. p. 114 Bethlen-önéletírás. 1026. p.

Next

/
Thumbnails
Contents