Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNY - Fekete Csaba: Néma úrvacsorázás, avagy "Vegye ön e bort!"
8 Egyháztörténeti Szemle IV/2 (2003) formálta, semmi hatását nem találjuk az óprotestáns korban, és később sem. Az úrvacsoráról szóló tanításban Kálvin teológiai felfogása érvényesült, bár nem kizárólagosan. Egy második prédikáció alakjában hangzott el az úrvacsorás szertartás bevezető részében, magyarázva az előre bocsátott szereztetési igéket — a szokványos vasárnapi (azaz ritkán rövid) prédi- kációs istentisztelet után. 1810-ben Tóth Ferenc (1768-1844) ismertette az igemondás szertartási mozzanatát, és így vélekedett gyakorlati teológiájában: „ Vágynak olly Egyházi Szolgák, kik mikor a ’ Kenyeret, és Bort adják, bizonyos Szent Irásbéli helyeket szoktak mondani, a ’ mi magában nem rossz, nem is babona, ’s példa is van reá a’ Patakon 1658-ban kiadott Liturgiában; mindazáltal ez tsak akkor volna követhető dolog, ha nem énekelne a ’ Gyülekezet; de mivel az Úr Vatsorája vétele alatt énekelni szoktunk, nem értheti az Úr Vatsorájával élő Egyházi Szolgának szavát: és így e’minden haszon nélkül való beszéd lessz. Az is igaz, hogy mikor az Úr Asztalánál vagyunk, akkor mondjuk magunkban az Úr Vatsorája előtt, és utána mondandó Könyörgéseket; az Úr Vatsorájával élő tehát ekkor, méjj áhitatoságban lévén, nem kell annak magára 's szívének indulatira, és értelmének elő terjesztésére való figyelmetességét a hozzá való szólással megháborítani. "13 Ez a helytelenítés Tóth Ferencnek nem magánvéleménye. 1790-ben a Dunántúlon egyházkerületi határozat rendelkezett így: „Az úri szent vacsora felett való ágenda a communicálni nem akaróknak kimenetelük után egészen a szent asztal mellett mondattassék és semmi részben a cathedrából. Az Úr vacsorájáról való tudomány a helyes tanításnak módja szerint előbb adattassék elő, azután a communicánsok tisztei és nem megfordítva, mint némelyek szokták. A szent jegyeknek kiosztogatása közben éneklés alatt szentírásbeli helyek ne mondattassanak. A kenyér és bor rövid imádsággal, minde- nik külön megszenteltessék ”.14 Az ilyen részletek rávilágítanak, hogy ha Kármán ágendája nem jelent volna meg, ezt a határozatot nem tudnánk jól értelmezni; tudniillik azt, hogy a szertartás nagyobb fele a szószéken folyt15, az úrvacsorát értelmező tanítás (prédikáció) és a hitvallás helye sem volt mindenütt azonos. Számos rövid utalás a korábbi századokból szintén csak megfelelő háttér, és összefüggések ségítségével érthető igazán. Ez vonatkozik a szer13 TÓTH Ferenc: Liturgi ka. Győr, 1810. 187-188. p., lábjegyzet. Az egyházkerületi jegyzőkönyvből közli: TÓTH ENDRE: Az úrvacsoraosztás Dunántúl a reformációtól a 18. század végéig. In: Theológiai Szemle, 1934. 138. p. Külön figyelmet érdemlő kérdés, amellyel itt nem foglalkozom, hogy a liturgia szószéki része még az úrvacsorás szertartásban is erősen aránytalan volt sokáig az úrasztalánál való szolgálat kárára. A sákramentumok- kal kapcsolatosan ez is a hanyadás egyik jele. Mitrovics - az idézett helyen — is hivatkozik erre, hogy a Tiszáninnen nem, de a Tiszántúlon még az ő korában is a szószékről hangzott el a közgyónás, a hitvallás és feloldozás.
