Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNY - Fekete Csaba: Néma úrvacsorázás, avagy "Vegye ön e bort!"
Fekete Csaba: Néma úrvacsorázás, avagy vegye ön e bort! 5 Új falvi Imre 1602-ben hiába óhajtotta az éneklés és az éneklő könyvekkel kapcsolatosan a zsinati és szuperintendensi jóváhagyást. Sőt, fél századdal korábban Huszár Gál is az összevisszaság miatt fordult Buliingerhez, aki nem foglalt állást, nem küldött ágendát, hanem az ottani gyakorlatról egy tájékoztató könyvet. Ennek Huszár Gál szertartási felfogására és istentiszteleti rendjére nem volt hatása és később sem volt liturgiái következménye. Református szertartásunk egységesítése elsősorban nem egyházpolitikai és nem is logikai kérdés (noha a racionalizmus így teltintette, és a Tanácskozó Zsinat is hasonlóan meggyőződéssel tevékenykedett a himnologia és liturgia területén). A megszokásra, a nem tudatosított alapozásra, irracionális sejtelmekre alapuló practica theologia éppen úgy a saját praxisát4 5 6 * tenné egyetemessé, amint ahogyan egykor Kármán József (1738-1795) is a losonci gyakorlatot szánta egységes liturgiának,’ habár ez köztes megoldásnak számított, és jobb volt, mintha Mitrovics korának racionalista-felvilágosult divatja szerint kínálta volna a kommunikálónak, hogy ,,fogadjon el ön egy falatkát eme kenyérből’’. Az igemondás vagy elhagyása egyformán jelen volt és ma is jelen van sokféle gyakorlatunkban és ágendáinkban. Melyik az igazi református vagy kálvinista szokás? Lehet korhoz kötött divat éppen úgy, mint egyes énekek sablonos használata, vagy az éneklés elhagyása. Lenne mit meggondolnunk azon is, hogy időközben gyülekezeteinket annyira leszoktattuk az aktív szertartási részvételről, hogy a Mitrovics által megemlített ámen rámondása is igen nagy ritkaság, az sem megy. A református zsoltáréneklés is hovatovább kiveszett, holott ez az, ami a puritán liturgiával leginkább összekapcsolódik. 4 Régi magyarországi nyomtatványok. Res litteraria Hungáriáé vetus operum impressorum. 2. köt. Bp., 1983. (továbbiakban: RMNy.) 886. p. praefatio. 5 Czeglédy Sándor figyelmeztetése változatlanul időszerű. A practica theologia nem azt jelenti, hogy a gyakorlatom) helyettesíti a tudományt, egyben szentesíti is. 6 Ekklé’fiai Agenda avagy a’ Helvetziai Vallás-tétel fzerént refomáltt Magyar-Orfzági Ekkléfiákban való Sz. Sákramentomok’ ki-fzolgál-tatáfának, egyéb meg-fzokott Valláfbéli tzeremóniáknak és Közönféges Ifteni tifzteletnek Módja; mellyet a’ régen óhajtott Egyenlőfég bé-hozattathatáfáért, Köz-hafzonra, maga’ faját költségén, Világ’ eleiben adott, ’s ki nyomtattatott Kármán Jó’fef a’ Lofsontzi R[eformált] Ejkkléűának] L[elki] T[anítója]. Po’sonban, 1787. — Három gyónó kérdése a pataki ágendáétól csak néhány szóban különbözik. Vö. Kármán (?) kérdései. In: Református Egyhá% 2001. 109-110. p. „Hogy van hát? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is. Mert ha léikkel mondasz áldást, az ott lévő avatatlan miképen fog a te hálaadásodra Áment mondni, mikor nem tudja, mit beszélsz?” (lKor 14,15-16.) Vajon nem egyházunk apostoli bírálata a megerősítő ámen acclamatio hiánya? Elég-e, ha ezt is a lelkész mondja a megnémult gyülekezet helyett?
